Krónika

A kacsa, aki úgy élt, hogy egy kés állt ki a nyakából

Hátborzongatóan néz ki a róla készült videón

Szó szerint egy kés állt ki a nyakából a kacsának, még videó is készült a különös esetről – csak erős idegzetűek nézzék meg – írta meg a Femina.

A kacsa, aki úgy élt, hogy egy kés állt ki a nyakából
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Ki tudja, milyen régóta élhetett egy kacsa késsel a nyakában, szerencsére a videó készítői a felvétel után segítettek is rajta – írta meg a Femina.

Persze sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ugyan hogyan jut eszébe bárkinek is a segítségnyújtás előtt még elővenni a telefont és rögzíteni a szörnyűséget, ami a kacsával történt, azért van, amit érdemes megörökíteni az utókornak.

Franciaországban, Saint-Nolff aprócska településén kapták lencsevégre a vadkacsát egy tó környékén, akinek egy vörös markolatú kés állt ki a nyakából. A videó készítői azonnal jelentették az esetet az illetékes hatóságnak, bár különös módon úgy tűnt, mintha a kacsát egyáltalán nem zavarná, hogy nyakon szúrták, mert ugyanúgy mászkált, repült, evett, úszott, mint bármely másik fajtársa.

Objektum doboz

Először március végén vették észre az állatot, akit a helyiek Donaldnak neveztek el, és értesítették a Pinocchio et Sauvageons állatvédő szerveket is, akik tűzoltók bevonásával próbálták elkapni a kacsát, hogy megszabadítsák a sérüléseket és fertőzéseket okozható fegyvertől.

Mindenki legnagyobb meglepetésére a kacsa ereje teljében volt, állandóan elslisszolt, nem tudták egyszerűen becserkészni. Hét napba tellett, mire nagy nehezen elfogták a tollas jószágot, elaltatták, és kiműtötték a nyakából a kést.

Miután elvégezték a beavatkozást, és magához tért, Donald azonnal kirepült a ketrecéből, amint kinyitották neki az ajtót. Az állatvédelmi szervezet és Saint-Nolff polgármestere egyaránt folyamatosan közöl friss híreket a kacsa egészségi állapotáról. Szerencsére már teljesen felépült. A helyi hatóságok most igyekeznek felkutatni azt az állatkínzót, aki nyakon szúrta ezt a védtelen jószágot. 2021-ben új, szigorúbb állatvédelmi törvényt fogadtak el Franciaországban, így kemény büntetésre számíthatnak azok, akik bántják az állatokat – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink