Krónika

Bécs népessége idén elérheti a kétmilliót

Jelentős számban érkeztek ukrán menekültek

Az osztrák fővárosban jelenleg a magyar a nyolcadik legnépesebb csoport. Bécs lakossága folyamatosan bővül, tavaly legkevesebb huszonötezer ukrán érkezett a településre.

Bécs népessége idén elérheti a kétmilliót
Turisták és helyiek a Stephankirche bejáratánál (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Joe Kalmar

Ha a tendenciák nem változnak, akkor Bécs népessége még idén átlépheti a kétmilliós küszöböt – hangzott el az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) pénteki műsorában. Mint megtudhattuk, a lélekszám rég nem látott mértékben bővült tavaly, ráadásul az új betelepülőknek köszönhetően a város egyre fiatalodik.

A Bécsi Statisztikai Hivatal adatai szerint január 1-jén 1,982 millió ember élt a falak között. Tavaly mintegy ötvenezer fővel nőtt a mutató, ennek felét az Ukrajnából menekülők tették ki. A bővülés egynegyedéért szintén a bevándorlás volt felelős – elsősorban szírek, afgánok, irakiak és irániak érkeztek. Az orgánum szerint 1962, azaz az éves statisztikák bevezetése óta a tavalyi volt a legnagyobb emelkedés.

Az osztrák fővárosban ma a magyar a nyolcadik legnépesebb csoport. Január elsején 27 537 állampolgárunk élt ott, de rajtuk kívül még több ezernyi, más országban nyilvántartott nemzettestvérünk lelhetett ott új otthonra.

Bécsben legutóbb 1910-ben éltek kétmillióan, később viszont a népesség egyre csökkent, csak az 1990-es években fordult meg a trend.

Kapcsolódó írásaink