Krónika

Nem mért túl szigorúan a bíróság az emberölésért

Nem jogerősen hét és fél, illetve kilenc és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék két fiatalt. Az érintettek 2021 szeptemberében halálra vertek egy 77 éves férfit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok határában.

Nem mért túl szigorúan a bíróság az emberölésért
Ítélethirdetés közben (képünk illusztráció)
Fotó: MH-archív/Horváth Péter Gyula

A Miskolci Törvényszék – előkészítő ülésen – társtettesként, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, kifosztás és jármű önkényes elvétele bűntette miatt hét és fél, illetve kilenc és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetésre ítélt két fiatalt. A tényállás szerint az érintettek 2021. szeptember 14-én a község melletti tónál alkalmi munkát végeztek. Napközben ellopták a gátőrként dolgozó sértett autóját, majd amikor ezt az idős férfi észrevette és szóvá tette, a vádlottak puszta kézzel és az ott talált fahasábokkal bántalmazni kezdték. Egy arra járó autós észrevette a bántalmazást, segíteni próbált az időközben a földről felálló és a főút felé elinduló sértettnek, de a két vádlott elküldte az autóst azzal, hogy ők majd segítenek a férfin – olvasható a közleményben.

Miközben az autós távolabbról értesítette a rendőröket, a két férfi folytatta a sértett ütlegelését. Az idős férfi a bántalmazás következtében életét vesztette. A támadók a közeledő rendőr- és mentőautók miatt úgy döntöttek, elrejtik a holttestet, egy fa tövéhez húzták, majd faágakkal és levelekkel fedték el. A másodrendű vádlott az autó indítókulcsát egy fagyasztóba rejtette.

A vádlottak az előkészítő ülésen beismerték bűnösségüket, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A törvényszék az elsőrendű vádlottat hét év hat hónap, a másodrendűt pedig kilenc év hat hónap, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a másodrendű vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az elsőrendű vádlott és védője három nap gondolkodási időt tartott fenn. A büntetőügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Kapcsolódó írásaink