Krónika
Tömegtragédia Pakisztánban
Három gyerek is meghalt élelmiszerosztás közben

Összesen tizenkét ember életébe került az a pakisztáni jótékonysági akció, amely Karacsiban volt. Az eset kapcsán nyolc embert már letartóztattak, míg az áldozatok között gyerekek is vannak, már nem lehetett rajtuk segíteni.
Az incidens még pénteken történt a kikötővárosban, annak egyik üzeme előtt, amikor épp élelmiszert és pénzt osztottak. Az üzlettulajdonosok gyakran teszik ezt meg ramadán alatt, mely nagyon fontos számukra.
A rendőrség szerint kilenc 40 és 80 év közötti nő, illetve három 10 és 15 év közötti gyermek hunyt el a tömegben. Nyolc embert, köztük egy gyárigazgatót is letartóztattak a jótékonysági akciót követően – írja a Sky News.
Kiderült, hogy a helyi hatóságokat nem értesítették az adományozásról, és miután a tömeg pánikba esett, egy fal leomlott, majd többen életüket vesztették. Voltak, akik egy nyitott csatornába estek, és ott vesztették életüket.
A rendőrségi szóvivő szerint a gyár vezetője nem nyitotta ki a gyár belső kapuját, így a szűk utcában veszélyes tömeg alakult ki. Azok, akik elvesztették a szeretteiket, 500 ezer rúpiát kapnak, míg minden sérült 100 ezret.
A szokásoknak megfelelően többeket már szombaton eltemettek. A szent hónap kezdete óta már legkevesebb 23 ember halt meg a ramadáni ételosztásokban. Szombaton a rendőrségnek könnygázt is be kellett vetnie Pesavar városában, ahol lisztet osztottak, de a tömeg veszélyessé vált.
Az ország a valaha volt legsúlyosabb gazdasági válságával néz szembe, miközben az infláció, az élelmiszerárak és az üzemanyagárak szárnyalnak. Ennek egyik fő oka az évek óta tartó politikai zűrzavar, mely csak egyre mélyebbre taszítja a szegénységbe az embereket.