Krónika

Több ezer éves tárgyakat találtak Lengyelországban

A bronzból készült fejszét és díszeket amatőr fémdetektorosok fedezték fel

2500 éves, bronzból készült leletekre bukkantak amatőr fémdetektorosok az észak-lengyelországi Zalewónál – számol be a National Geographic a Heritage Daily nyomán. A tárgyak a bronzkor végéről vagy a vaskor legelejéről származnak.

Több ezer éves tárgyakat találtak Lengyelországban
A tárgyak a bronzkor végéről vagy a vaskor legelejéről származnak (képünk illusztráció)
Fotó: Northfoto

Lengyelországban amatőr régészeti kutatást fémkeresővel csakis a helyi hatóságok engedélyével, az érintett birtok tulajdonosának belegyezésével lehet. A felfedezéseket be kell jelenteni, a leletek pedig az államhoz kerülnek. A mostani feltárás az előírásoknak megfelelően zajlott.

A helyszínen egy bronzfejsze és két, szintén bronzból készült körkörös dísz került elő, utóbbiakat a karon vagy a lábszáron viselhették. Mivel emberi maradványokat nem találtak a környéken, feltételezhető, hogy az értékeket egy konfliktus idején, megóvás céljával ásták el.

Objektum doboz

Azt, hogy a tárgyak mely kultúrához köthetőek, nem könnyű megállapítani, hiszen hiányoznak az azonosítást általában segítő lelettípusok. A korszakban, időszámítás előtt 1700 és 500 között a térségben mindenesetre a lausitzi kultúra létezett.

Kapcsolódó írásaink