Krónika

Rabmunkával szépült meg a Gyulafirátóti Gyermekotthon

A büntetés-végrehajtási szervezet befejezte a Gyulafirátóti Befogadó Gyermekotthon felújítását. Korábban ombudsmani jelentés tárta fel, hogy az intézményben jelentős gondok vannak.

Rabmunkával szépült meg a Gyulafirátóti Gyermekotthon
(b-j) Zámbó Péter államtitkár, Farsang Tamás bv. dandártábornok és Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa
Fotó: BvOP

Az alapvető jogok biztosának (AJBH) felkérésére a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVoP) végezte el Gyulafirátóti Befogadó Gyermekotthon felújítását. Mint a szervezet közölte, még decemberben a kerítésre belátásgátló hálót helyeztek fel, illetve két virágládát és két kerti pavilont is felállítottak a helyszínen.

Most a BVoP tizenkét fogvatartott bevonásával kifestette az épületet, azon helyiségek esetében pedig ahol ez indokolt volt, teljes újravakolást és glettelést is végeztek a rabok. E mellett újra cserélték a lépcsőház régi faszerkezetét és új bútorokkal – étkezőasztallal, székekkel és egy kanapéval – lepték meg a gyermekeket.

A felújítási program két évvel ezelőtt az alapvető jogok biztosának kezdeményezésére indult el a BVoP és az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkárságának segítő közreműködésével. Akkor a büntetés-végrehajtási szervezet a Szombathelyi Erdészeti Zrt. aktív részvételével két intézményt varázsolt újjá. A program itt nem ért véget, 2022-ben két újabb intézmény, a Veszprém-gyulafirátóti Befogadó Gyermekotthon és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató szentlőrinci lakásotthona szépült meg az AJBH, a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága, a Mecsekerdő Zrt. és a VERGA Zrt. együttműködésében.

Kapcsolódó írásaink