Krónika

Szakíthatott élettársával Vlagyimir Putyin

Egy brit lapértesülés szerint az orosz elnök lényegében beköltözött a Kreml biztonságot nyújtó falai közé

Vlagyimir Putyin elhagyhatta élettársát, a korábbi olimpiai bajnok ritmikus sportgimnasztikázó Alina Kabajevát, és végleg a Kremlbe költözött a brit Daily Star oroszországi tudósítójának értesülése szerint.

Szakíthatott élettársával Vlagyimir Putyin
Vlagyimir Putyin orosz elnök
Fotó: AFP/Sputnik/Pavel Byrkin

A Blikk hírösszefoglalója szerint Putyin a közös gyerekeiket sem vitte magával az elnöki rezidenciára, ami egy megerősített épület nem messze az irodájától. Egy napokban megjelent interjúban Vlagyimir Putyin elmondta, mostanság nagyon sok időt tölt a Kremlben: „Itt dolgozom, sőt nagyon gyakran itt is éjszakázom” – nyilatkozta Hszi Csin-ping kínai elnök látogatása és közös ebédjük kapcsán.

Szóvivője, Dmitrij Peszkov hangsúlyozta, hogy Putyin döntése, miszerint az irodája közelében tölti az idejét, az Ukrajnában zajló művelet miatt van. Mindebből a brit bulvár lap arra következtetésre jutott, hogy a szakítás hátterében a sikertelen ukrajnai invázió miatt a politikusban növekvő stressz, valamint az attól való félelem állhat, hogy az életére törhetnek.

Eddig egyébként úgy tudták, hogy Putyin a Moszkva melletti Novo-Ogarjovóban lévő dácsájában él, bár kiderült, hogy Valdajban egy valóságos palotát is fenntart, ahol Kabajevával és a gyermekeikkel – akikből legalább kettő van, 2015-ben és 2019-ben születtek – élt.

Kapcsolódó írásaink