Krónika
„Az éghajlatváltozás valódi probléma, és mi a kellős közepében állunk"
A nemzetközi közösségtől kért segítséget Malawi elnöke a Freddy ciklon pusztítása miatt

„Ez bizonyítja, hogy az éghajlatváltozás valódi probléma, és mi a kellős közepében állunk" – szögezte le Lazarus Chakwera, és arra figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás képes országát „állandó szegénységben" tartani.
„Belekerültünk abba az ördögi körbe, ahol próbálunk talpra állni, hogy aztán újra a földre zuhanjunk"
– jelentette ki.
Elmondta, hogy a legsúlyosabb károkat az ország kereskedelmi és gazdasági központja, Blantyre szenvedte el, ám emellett még több faluról is tudni, ahova a katasztrófavédelem még el sem jutott.
„Minden segítségre szükségünk van (...) Bajban vagyunk és egyedül nem tudjuk megoldani"
– fogalmazott az elnök, és rámutatott arra, hogy az utóbbi 13 hónapban Malawiban három ciklon is pusztított.
Emlékeztetett arra, hogy Malawi éppen a 2019-es Idai ciklonból próbált felépülni, amikor az országot elérte a koronavírus-járvány, most pedig a Freddy okozta károkkal néz szembe.
Hangsúlyozta, hogy bár a hatóságok gondoskodtak átmeneti szállásról és élelmiszersegélyről, az infrastruktúra újjáépítése meghaladja az ország kapacitásait.
„Utakra, kórházakra, iskolákra van szükségünk, másképp nagy bajba kerülünk"
– fogalmazott.
Hétfőn a hatóságok már 476 halálos áldozatot regisztráltak a ciklon nyomán, a mentési munkálatok pedig a hét végén is tartottak, még mindig sok eltűntet keresnek.
A Freddy február vége óta kétszer csapott le a térségre. Ausztrália északi partvidékének közelében keletkezett, és február 21-én érte el Madagaszkárt, majd pár nap múlva lecsapott Mozambikra és Zimbabwére.
A heves esők mindkét országban áradásokat okoztak. A Freddy ezután a partvidéktől nem messze egy kört írt le, és a melegebb vizek felett nagy mennyiségű párát szívott fel, így jelentősen megerősödve tért vissza és csapott le újra Madagaszkárra, majd múlt szombaton ismét elérte Mozambikot.
A ciklon az utóbbi évek egyik leghosszabb ideig tartó és legpusztítóbb trópusi vihara Afrika déli részén.