Krónika

Keresztúton Csapon + VIDEÓ

Immár 2015 óta szervez közösen keresztutat a római és a görögkatolikus egyház Csapon. Az idei rendezvény a békéért való imádkozás jegyében zajlott.

Keresztúton Csapon + VIDEÓ
Görög- és római katolikus papok vezették a menetet
Fotó: Youtube.com

Ugyan nem túl régi, de 2015 óta jelentős esemény a csapiak életében a görög- és római katolikus egyház által közösen szervezett keresztút – írta meg a Kárpát.in.u. Mint a cikkben olvasható, az eseményt 2022-ben, azaz a háború kitörése után a szervezők a béke jegyében hirdették meg, és idén is hasonképp jártak el.

A múlt esztendőben a pravoszláv hívek is csatlakoztak a kezdeményezéshez, és együtt vitték végig a keresztet Csap utcáin. Szinte természetes, hogy idén minden stációnál a békéről szóltak az elmélkedések. A menet most a görögkatolikus templom udvaráról indult, és ott is ért véget, majd a hívek bevonultak a templomba.

Objektum doboz

A keresztúton a plébánosok az ima erejére, valamint egység fontosságára hívták fel a figyelmet. Az eseményt jövőre is megtartják, és mindenki azt reméli, hogy akkor már nem lesz háború.

Kapcsolódó írásaink