Krónika

Meghalt a kismama, aki kilenc évig magában hordta a magzatát

A megkövült magzat okozta az 50 éves kongói nő halálát az Egyesült Államokban.

A hölgyet nagyon súlyos gyomorgöcsök és emésztési zavarok kínozták, ezért felkeresett egy helyi kórházat. Ott azonnal különböző vizsgálatoknak vetették alá, az eredmények pedig még a kórház tapasztalt orvosait is sokkolták – írja a Bors.

A vizsgálatok kimutatták a méhen kívül fejlődött, elhalt magzatot, amely már éveken át nyomta a nő bélrendszerét. Az orvosok legnagyobb megdöbbenésére a kongói hölgy elutasította a műtétet, amellyel a kórházban eltávolították volna az elhalt magzatot. Sőt azt is közölte a személyzettel, hogy ő egyáltalán nem fél a haláltól.

Azt írják, hogy kiderült, hogy kilenc évvel ezelőtt, amikor a nő elveszítette a babáját, egy menekülttábor egészségügyi személyzete a magzat megölésével vádolta meg. Azt állították róla, hogy várandós kismamaként kábítószert fogyasztott, és ez vezetett oda, hogy meghalt a babája. A nő onnantól kezdve minden egyes orvosi kezelést visszautasított az évek alatt.

Azonban 14 hónappal később meg is történt a tragédia. A nő alultápláltság következtében meghalt. A The Sun azt írja a cikkében, hogy az elhalt magzat megakadályozta a létfontosságú tápanyagok felszívódását, a nő szervezete pedig nem bírta tovább, és feladta a harcot.