Krónika

Nemzeti parkban gyilkoltak tigriseket thai orvvadászok, évekre börtönbe kerülnek

Öt orvvadászt ítéltek el, akik egy nőstény tigrist és kölykét ölték meg

Azzal magyarázták kegyetlen tettüket, hogy a tigriseknek azért kellett meghalniuk, mivel korábban megtámadták az elkövetők haszonállatait – írta meg a liner.hu.

Egy nyugat-thaiföldi tartományi bíróság egyenként öt év börtönbüntetésre ítélte azt az öt orvvadászt, akik tavaly a Thong Pha Phum nemzeti park területén végeztek egy nőstény tigrissel és kölykével – írta meg a liner.hu.

Az elkövetők az ítélet szerint megszegték a természetvédelmi törvényeket, amikor kilőtték a védett állatokat, majd csontjaikat eladták a feketepiacon. A bíróság elutasította a vadászok védekezését.

Azzal magyarázták ugyanis kegyetlen tettüket, hogy a tigriseknek azért kellett meghalniuk, mivel korábban megtámadták az elkövetők haszonállatait. Erről azonban kiderült, hogy nem igaz – írja a CNN.

A tigrisek veszélyeztetett fajnak számítanak, a WWF szerint alig 4500 példány él a vadonban. Bár – világviszonylatban nézve – számuk az utóbbi években nőtt, a szervezet szerint Thaiföldön mostanra kevesebb mint 200 nagymacska maradt a vadvédelmi területeken.

A tigrisekre az orvvadászat jelenti a legnagyobb veszélyt Thaiföldön. A természetgyógyászok ugyanis továbbra is óriási összegeket fizetnek az állatok csontjaiért. A készítményekre a kínai és a vietnami piacon mutatkozik a legnagyobb kereslet – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink