Krónika

Megöltek egy zenei producert a luxusórájáért

Amelyről később kiderült, hogy hamis

A The Sun számolt be róla, hogy gengszterek szúrtak szíven egy neves zenei producert, hogy ellopják annak 300 ezer font (mintegy 128 millió forint) értékű luxuskaróráját, amelyről ráadásul később kiderült, hogy nem is valódi, csupán egy jól sikerült hamisítvány − írja az Origo.hu.

Megöltek egy zenei producert a luxusórájáért
A Szent Pál-székesegyház közelében található kordon
Fotó: UKNIP/David Nathan

A meggyilkolt férfi épp egy előkelő londoni étteremből tartott kifelé, amikor az elkövetők rátámadtak.

A három gengszter a vádak szerint megverte majd szíven szúrta Emmanuel Odunlami zenei producert, és eltulajdonították annak Patek Philippe Nautilus márkájú óráját. Ez utóbbiról azt hitték ugyanis, hogy eredeti, pedig csak egy valósághű replika volt.

A hatóságok szerint a gengszterek valószínűleg a neves étterem biztonsági őrétől tudtak arról, hogy a férfi ilyen értékes karórát visel, ugyanis a gyilkosság előtt a 30 éves Kavindu Hettiarachchi lefilmezte azt.

A gyilkosokat azóta elfogta a rendőrség, akik közül az egyik már beismerő vallomást tett. A biztonsági őr egyelőre tagadja a bűntényben való cinkosságát.

Kapcsolódó írásaink