Krónika

Erős vihar várható a Duna mentén és Északkelet-Magyarországon

Az ország keleti és északnyugati tájai között hatalmas, 15 hektopascalos (hPa) légnyomáskülönbség alakult ki – idézte az Országos Meteorológiai Szolgálat közösségi oldalán megjelent hírt az MTI.

Erős vihar várható a Duna mentén és Északkelet-Magyarországon
Képünk illusztráció
Fotó: MTI/Balázs Attila

A közlés szerint, míg keleten, a ciklon középpontjában 1012, addig az északnyugati tájakon 1027 hPa a légnyomás mért értéke. Ez a hatalmas nyomáskülönbség alakítja ki a viharos, erősen viharos széllökéseket az országban – tették hozzá. A meteorológiai szolgálat a honlapján közölt veszélyjelzésben azt írta, szombaton az országban sok helyen várható 70 kilométer/óra fölötti széllökés. Erősen viharos – 90–100 kilométer/órát meghaladó – szélrohamok elsősorban a Dunántúlon, a Duna vonalának környezetében, valamint az északkeleti tájakon (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében) várhatók.

Emellett kiemelten a Dunántúli-középhegységben, főként a Bakonyban és a Vértesben, a Mecsek környékén és a Balaton térségében, illetve a Budai-hegyek területén 110 kilométer/óra körüli vagy azt meghaladó lökésekre is lehet számítani. Hozzátették: a késő délutáni, esti óráktól mindenütt jelentősen veszít a szél az erejéből, de továbbra is nagy területen erős vagy viharos közeli marad, a hegyekben még este is 70 kilométer/óra fölötti széllökések várhatók.

Vasárnap a szombatihoz képest már jóval kedvezőbb szélviszonyokra lehet számítani. A viharos széllökés miatt szombat délben hét vármegye - Baranya, Tolna, Somogy, Zala, Veszprém, Fejér, Komárom-Esztergom – területén volt érvényben a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztás.

Kapcsolódó írásaink