Krónika
Átlépte a kétmilliárd dolláros bevételt az Avatar: A víz útja

A fikciós Pandora bolygón játszódó folytatás 13 évvel az Avatar után december végén debütált a mozikban, és világszerte sikert aratott.
Cameron korábban megemlítette, hogy a film kétmilliárd dolláros bevételnél már visszahozza a költségeit.
A produkció vasárnap 2,024 milliárd dolláros (731 milliárd forintos) jegybevételnél tartott a Disney vállalat becslései szerint. Ebből durván 1,4 milliárd dollár (506 milliárd forint) a nemzetközi piacon folyt be a mozikasszákba.
A Disney filmstúdió nem közölte pontosan a film elkészítésének költségeit, de a Hollywood Reporter úgy értesült, hogy a produkció 350 millió dollárból (126 milliárd forintból) készült, és ehhez jöttek még a marketingkiadások.
Az Avatar harmadik része, amelyet Cameron már szintén leforgatott, 2024 decemberében kerül a mozikba.
A negyedik epizód 2026 decemberében, az ötödik pedig 2028 decemberében várható.
Az Avatar 2009-ben nagy szenzációt keltett fantasztikusan látványos képi világával, és a nézők megszerették a Pandora bolygón élő, háromméter magas, kék bőrű na'vi népet. A produkció minden idők legnagyobb bevételét érte el 2,9 milliárd dolláros (1048 milliárd forintos) jegyeladásával.
Az Avatar: A víz útja tíz évvel később folytatja a film hőseinek életét.
A szereposztásban Sam Worthington és Zoe Saldana is visszatért.
James Cameron rendezett hármat a filmtörténet hat legnagyobb bevételű filmjéből: a két Avatart és az 1997-ben bemutatott Titanicot.