Krónika

Népszavazás dönt arról, hogy betiltják-e a bérelhető elektromos rollereket Párizsban

A francia fővárosban csak 2021-ben csaknem háromszáz baleset történt ilyen járművekkel, háromszázhuszonkilenc sérülttel és két halottal

2020-ban hároméves működési engedélyt adtak ki a francia fővárosban a Budapestről is ismerős Lime-nak, Tiernek, illetve a Dottnak. Hogy meghosszabbítják-e a megállapodást az elektromos rollereket bérbe adó cégekkel, arról népszavazás fog dönteni.

Népszavazás dönt arról, hogy betiltják-e a bérelhető elektromos rollereket Párizsban
Népszavazás dönt arról, hogy betiltják-e a bérelhető elektromos rollereket Párizsban
Fotó: Tier Mobility

Párizsban hosszú ideje kísérik figyelemmel, és igyekeznek törvényes keretek közé szorítani a népszerű, de ellentmondásos mikromobilitási eszközöket. 2019-ben a franciáknál betiltották a 25 km/h-nál gyorsabban közlekedni tudó elektromos rollereket, illetve kikötötték, hogy tizenkét év alatt nem lehet azokat vezetni. Két évvel később Párizs önkormányzata már úgy döntött, hogy a közösségi elektromosroller-szolgáltatások járművei nem mehetnek többel 10 km/h-nál, miután két nő a Szajna-parton elütött, majd magára hagyott egy járókelőt, aki később belehalt a sérüléseibe.

A francia fővárosban csak 2021-ben csaknem háromszáz baleset történt ilyen járművekkel, háromszázhuszonkilenc sérülttel és két halottal.

Mint írják, a város a világ utazóinak egyik kedvenc célpontja, így nem csoda, hogy egy ponton tizenhat cég szeretett volna közösségi elektromosroller-flottát működtetni ott. Az önkormányzat végül három vállalatnak, a Lime-nak, a Tiernek és a Dottnak adott erre engedélyt, ami két hónap múlva, március 23-án lejár. Azt azonban nem Anne Hidalgo főpolgármester fogja eldönteni, hogy mi legyen a járművek sorsa, pedig megtehetné – írja a TechCrunch. „Ha a párizsiak szeretnének maguknak rollert, azzal nincs semmi baj. De a szabadon lerakható és felvehető rollerekkel komoly problémáink vannak. Nem környezetbarátak. A cégek nem bánnak megfelelően az alkalmazottaikkal" – fogalmazott a politikus, aki április másodikára népszavazást írt ki; az engedélyeket addig automatikusan meghosszabbítják. „A tavalyi közmeghallgatáson ez egy megosztó téma volt, egy harc. Szerintem meg kéne szüntetnünk. De tiszteletben fogom tartani a párizsiak véleményét, akkor is, ha nem értenek egyet azzal, amit akarok" – tette hozzá.

A három cég közös közleménye hangsúlyozza, hogy „üdvözlik" a népszavazást. Szerintük hétszáz tonna szén-dioxid-kibocsátástól kímélték meg Párizst 2021-ben, és ezzel is segítenek elérni a párizsi klímaegyezmény által kitűzött célokat. Azt is kiemelik, bíznak benne, hogy csak a belső kerületek lakói szavazhatnak majd, az agglomerációban élők és a külföldi lakosok nem. Az Ipsos felmérése szerint a fővárosiak negyven százaléka elégedett ezekkel a szolgáltatókkal, és mintegy kilencven százalékuk szerint maradnak is a városban. Hogy igazuk lesz-e, április elején kiderül – írja a rakéta.hu.

Kapcsolódó írásaink

Fókuszban a kereslet optimális kezelése

ĀNemzetközi együttműködéssel egy, a feladatok optimális kiosztását végző keretrendszeren belül a szoftverhibák javítását segítő megoldáson dolgoznak szegedi kutatók