Krónika
Öngyilkosságot kísérelt meg Eva Rezešová

A mentőegységek törték rá az ajtót Eva Rezešová Varholíkovára kassai otthonában, miután az édesanyja értesítette a mentőket – közölte a Plus 7 DNÍ hetilap. A nő állítólag részeg volt, és öngyilkossággal fenyegetőzött. A kórházban pedig el is ismerte, hogy gyógyszereket vett be és alkoholt ivott rájuk. Végül karácsony előtt engedték haza
Rezešová Magyarországon a 2012. augusztus 21-i balesetével vált ismertté. Az M3-as autópályán X6-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant egy Fiat Puntóba. A szerencsétlenséget szenvedett jármű kigyulladt, a benne ülő két házaspár meghalt. A Budapest Környéki Törvényszék 2014 szeptemberében kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletének szóbeli indoklása szerint a vádlott bűnössége kétséget kizáróan bizonyított, a szakértők szerint a baleset még a nagy sebesség ellenére is elkerülhető lett volna, ha a sofőr nem ittas – emlékeztetett a portál, hozzátéve: a kelet-szlovákiai nőt jogerősen 9 év börtönre ítélték, ugyanakkor jó magaviselete miatt büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhatott.