Krónika
Rendőrautóval ütközött a pornórendező

Hétfő délután összeütközött egy rendőrautó és egy terepjáró Budapesten a VIII. kerületi Népszínház utcában. A baleset-info.hu tudósítása szerint utóbbit Pierre Woodman francia felnőttfilmes rendező és producer vezette, akivel két pornószínésznő, Liz Ocean és Lola Heart is együtt utazott.
A rendőrautó a Blaha Lujza tér felé haladt, egy villamost került ki, amikor a Kiss József utcából kikanyarodott elé a német rendszámú fekete BMW városi terepjáró. A rendőrautó nagy erővel ütközött a SUV bal hátsó futóművének. Az egyik rendőr megsérült, és kórházi ellátásra szorult, akárcsak a terepjáróban utazó egyik nő.
Szemtanúk szerint a rendőrautó nem szirénázva közlekedett, de a megkülönböztető fényjelzést használta, ezért a másik autó sofőrjének észlelnie kellett volna.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság lényegében megerősítette a portál értesüléseit azzal a kiegészítéssel, hogy a rendőr és a színésznő is csak könnyebben sérült meg.