Krónika
Uniós földrajzi árujelző oltalmat kapott a keleméri bárányhús
A bárányok vágáskori életkora legfeljebb 120 nap

A közlemény szerint a földrajzi oltalom csak az Île-de-France vagy Suffolk apaállatoktól származó és választástól a vágásig Kelemér község közigazgatási határának területén belül tartott és nevelt bárányhúsra vonatkozhat. Az anyajuhok nem lehetnek racka, cikta, cigája fajtájú állatok. A bárányok vágáskori életkora legfeljebb 120 nap, élő testtömegük nem haladhatja meg a 40 kilogrammot – írták.
Kiemelték: a keleméri bárányhús sajátos minőségi jellemzői a földrajzi területtel ápolt kapcsolaton alapulnak. A bárányhús előállítására döntő hatása van a takarmányozásnak és a tartástechnológiának, illetve az ehhez jól alkalmazkodni tudó apaállatok utódainak. Kelemér község az Északi-középhegységben található Gömör–Szepesi-hegység lábán található, mikroklímája és talajadottságai kedvezőek a perjefűfélék és a gyógynövények számára. Mindezek a tényezők együttesen befolyásolják a hús minőségét, ennek köszönhető a keleméri bárányhús kellemesen fűszeres íze, omlós állaga, üde pirosas színe, friss illata, faggyúmentessége és az izomrostok között kialakult vékony zsírréteg márványozottsága – áll a közleményben.
A keleméri bárányhús az uniós védelem alá helyezett 1606 mezőgazdasági termék listáját gyarapítja.