Krónika

Afrikába látogat januárban Ferenc pápa

Dél-Szudánba és a Kongói Demokratikus Köztársaságba látogat januárban Ferenc pápa – jelentette be csütörtökön a Vatikán sajtószolgálatának igazgatója.

Afrikába látogat januárban Ferenc pápa
Ferenc pápa a szegények világnapján misét mondott
Fotó: AFP/Andreas Solaro

A január 31-e és február 5-e közötti látogatás első állomásaként Kinshasába, majd Dél-Szudán fővárosába, Jubába utazik a katolikus egyházfő.

A látogatásra idén júliusban került volna sor, de a pápa térdfájdalmai miatt elhalasztották. Ugyanakkor a kongói látogatás kapcsán biztonsági problémák is felmerültek, és ennek tudható be, hogy az eredeti tervhez képest Ferenc pápa januárban nem látogat el a Kongói DK keleti részén található Goma városába, ahol 25 éve folynak harcok a különböző fegyveres csoportok között.

Mivel Dél-Szudán és a Kongói DK is időről időre fegyveres erőszak helyszíne, a pápa védelme komoly kihívásnak ígérkezik a helyi hatóságok és saját biztonsági szolgálata számára egyaránt.

2013-as egyházfővé választása óta ez lesz a 40. külföldi útja Ferenc pápának. Afrikába eddig négy alkalommal látogatott el: először Kenyában, majd Ugandában és a Közép-Afrikai Köztársaságban, ezután Egyiptomban és Marokkóban járt, a negyedik látogatásán pedig – 2019-ben – Mozambikban, Madagaszkáron és Mauritius szigetén találkozott a hívekkel.

A 90 millió lakosú Kongói Demokratikus Köztársaságban a becslések szerint 40 százalékra tehető a katolikusok, 35 százalékra a protestánsok, 9 százalékra a muszlimok és 10 százalékra a helyi keresztény irányzatot követő kimbanguisták száma. Az állam hivatalosan világi jellegű, de a vallás a hétköznapi élet szinte minden területén jelen van, és a katolikus egyház gyakran játszott kiemelt szerepet az ország politikai életében. Az utolsó pápalátogatásra 1985-ben került sor, amikor II. János Pál töltött el két napot az akkor még Zaire néven ismert országban.
 

Kapcsolódó írásaink