Krónika

Az LMBTQ-közösséghez tartozott a coloradói melegbárban lövöldöző férfi

Az LMBTQ-közösséghez tartozott az a férfi, aki szombaton éjszaka a közösség jól ismert szórakozóhelyén öt embert megölt, tizenhetet pedig megsebesített Colorado Springsben – közölték a gyanúsított jogi képviselői.

Az LMBTQ-közösséghez tartozott a coloradói melegbárban lövöldöző férfi
A férfi a közösség tagja volt, magát nem bináris személyként írta le védőinek
Fotó: AFP/Oscar Del Pozo

A kirendelt védők előzetes meghallgatási kérelemmel fordultak a bírósághoz szerdán, amelyben védencüket, Anderson Lee Aldricht nem bináris személyként írják le, és azt kérik, hogy az eljárásban ne Aldrich úrként, azaz Mr. Aldrichként hivatkozzanak rá, hanem a biológiai nemére nem utaló Mx. Aldrichként. A bírósági kérelemben is ez szerepel.

Az ügyészség emberölés és gyűlölet-bűncselekmény gyanújával emelhet vádat a férfi ellen.

A szombat éjszakai bűncselekmény után a gyanúsítottat a szórakozóhely vendégei állították meg.

A The Washington Post című amerikai lap kedden arról írt, hogy a 22 éves férfi gyerekkorában családján belüli erőszak áldozata volt, és 16 évesen névváltoztatást kért. Apja professzionális MMA-harcos volt, majd pornófilmekben szerepelt.

Aaron Brink a fia által elkövetett gyilkosságok után szerdán a CBS 8 helyi televíziónak adott interjúban arról beszélt, hogy fia fél éve vette fel vele a kapcsolatot, éveken át halottnak hitte, mert volt felesége azt állította, hogy öngyilkos lett. Azt is elmondta, hogy gyerekét arra nevelte, használja az erőszakot eszközként, mert azzal tud azonnali eredményeket elérni.

Brink a CBS-nek arról is beszélt, hogy ő mormon, konzervatív republikánus, és a melegekről az a véleménye, hogy ez nincs rendjén, és ki kell állni a homoszexualitás ellen.

A gyanúsítottat tavaly már egyszer letartóztatták, miután anyja állítása szerint házi készítésű robbanóeszközzel és egyéb fegyverrel megfenyegette őt, de robbanóeszközt akkor nem találtak nála.

A férfi szombat éjszaka Colorado Springs városában az LMBTQ-közösség éjszakai szórakozóhelyén nyitott tüzet egy félautomata fegyverből, elfogásakor egy másik kézifegyvert és hozzá való lőszert is találtak nála.

Kapcsolódó írásaink