Krónika

Ködös reggelekre kell számítani a jövő héten is

Folytatódik a jellemzően borult, párás idő a jövő héten is, reggelente ködre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9–15 fok között lesz, éjszakánként sem várható fagy – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Ködös reggelekre kell számítani a jövő héten is
Ködös reggelekre kell számítani a jövő héten is
Fotó: Pexels.com

Hétfőn borult, párás, egyes részeken ködös idővel indul a reggel, ám egy északnyugat felől érkező front egyre nagyobb területen felszakítja a felhőzetet, mögötte kitisztul és naposra fordul az idő. Az ország keleti, délkeleti harmada azonban egész nap borult, ködös maradhat. Szitálás elsősorban az Alföldön fordulhat elő, északnyugaton kisebb eső lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon lehet magasabb értékekre számítani.

Kedden tartósabban borult, párás, ködös és kevésbé felhős, napos területek is lesznek. Szitálás néhol előfordulhat. A déli, délkeleti szél főleg az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul, kora délután a borult területeken 9–12, a napos vidékeken 13–17 fok valószínű.

Szerdán is egyaránt lesznek tartósabban borult és fátyolfelhős, napos területek. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul, kora délután a borult tájakon 9–12, a kevésbé felhős körzetekben 13–18 fokot mérhetnek.

Csütörtökön reggel sokfelé lesz köd és rétegfelhőzet, és vastagabb frontfelhőzet is érkezhet északnyugat felől, amely nappal továbbvonul délkelet felé. Mögötte délután, este északnyugati irányból csökken a felhőzet, de főként a keleti, északkeleti megyékben maradhatnak borult, párás területek. Helyenként szitálás, majd többfelé eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet sokfelé élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 3 és 10, kora délután a borult, párás, illetve csapadékos vidékeken 9 és 12 fok között valószínű, de délkeleten 13–16 fokot is mérhetnek.

Pénteken általában közepesen vagy erősen felhős időre kell számítani. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik az északi, északnyugati szél. Hajnalban 0 és 8, kora délután 9 és 14 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Szombaton nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás. Helyenként előfordulhat eső, zápor. Sok helyütt megerősödik az északi, északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 0 és 8, a maximum 7 és 14 fok között valószínű.

Vasárnap jobbára közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Élénk, néhol erős lökések kísérik a keleti, délkeleti szelet. A hajnali 1–9 fokról 9 és 15 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Kapcsolódó írásaink