Krónika

Műholdakat szállító űrrakétát kellett megsemmisíteni a start után Japánban

Nem sikerült a japán űrkutatási hivatal műholdakat szállító űrrakétájának útnak indítása, ezért röviddel a szerdai start után elrendelték a rakéta önmegsemmisítését – közölte a japán média.

Műholdakat szállító űrrakétát kellett megsemmisíteni a start után Japánban
A kép illusztráció
Fotó: AFP/Jurij Kadobnov

A Japán Űrügynökség (JAXA) azt követően küldte az önmegsemmisítő parancsot az Epsilon–6 rakétának, hogy hibát észlelt a Japán déli részén, Kjusú szigetén lévő Ucsinura űrállomásról történt kilövés után.

A rakétát helyi idő szerint 9 óra 57 perckor, körülbelül hét perccel a kilövés után kellett megsemmisíteni, mert nem tudott biztonságosan repülni.

A 26 méter hosszú rakéta nyolc műholdat vitt magával, többek között egy magánvállalkozás és egyetemek által fejlesztett szatelliteket.

A rakéta önmegsemmisítése után nem érkezett azonnali jelentés sérülésről vagy anyagi kárról – közölték az illetékesek.

A JAXA legutóbb 2003 novemberében adott ki önmegsemmisítő parancsot egy H2A rakéta indítása után. Epsilon-rakéta először kapott ilyen parancsot, az előző öt modell indítása sikeres volt.

Az indítást eredetileg múlt péntekre tervezték, de szerdára halasztották a műholdak követésével kapcsolatos, kedvezőtlen körülmények miatt.

Kapcsolódó írásaink