Krónika
Részleges napfogyatkozás lesz október végén
Október 25-én számos csillagvizsgáló nyitja meg a kapuit a látogatók előtt
Napfogyatkozáskor a Hold a Földről nézve a Nap elé úszik, és a Hold árnyéka a Földre vetül. Mivel a Hold és a Föld keringési síkja 5,5 fokot zár be egymással, újhold idején a Hold általában nem a Föld és a Nap egyenesén, hanem attól feljebb vagy lejjebb tartózkodik. A napfogyatkozás így ritka, és különleges esemény.
Teljes napfogyatkozás esetén a Hold teljes egészében eltakarja a Napot, részleges napfogyatkozásnál pedig csak egy részét takarja ki a napkorongnak.
A mostani fogyatkozáshoz hasonlót legutóbb 2015-ben lehetett megfigyelni, akkor 59 százalékát takarta ki a Hold a Nap területének. A következő nagyobb, Magyarországról 47 százalékosan látszó fogyatkozás 2027. augusztus 2-án fog bekövetkezni - olvasható az összegzésben.
Az égi jelenség Budapestről nézve 11 óra 18 perckor kezdődik, akkor lép be a Hold a napkorong elé. A legnagyobb fázist 12 óra 25 perckor éri el, akkor Budapesten a Nap átmérőjének 44 százalékáig hatol be a Hold sziluettje - írták.
A közlemény szerint véletlen egybeesés, hogy a Nap és a Hold látszó átmérője az égen szinte pontosan ugyanakkora, a Hold ugyanis éppen annyiszor van hozzánk közelebb, ahányszor kisebb a Napnál.
A jelenség szabad szemmel is látható lesz. Ebben az esetben a távcsőboltokban kapható napfogyatkozás-néző szemüvegek és vizuális napszűrő fóliák tökéletes védelmet nyújtanak csakúgy, mint a hegesztőüvegek DIN 14-es fokozattól.
A csillagászok figyelmeztetnek arra, hogy a jelenség megfigyelésére csak szaküzletekben napmegfigyelésre alkalmazható eszközök használhatóak.
Mint kiemelik, a legkisebb nagyítású távcsővel is tilos a Napba nézni, mert oly mértékű energia fókuszálódhat a retinánkra, hogy az akár a másodperc tört része alatt azonnali vaksághoz is vezethet. Távcsövekhez napszűrő fólia használatát ajánlják.
Október 25-én számos csillagvizsgáló nyitja meg a kapuit a látogatók előtt, így a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is különleges távcsöves programokkal készülnek a részleges napfogyatkozás megfigyelésére.