Krónika

Luxusberuházás miatt omlott le a tetőszerkezet a Jókai utcában

Sajtóinformációk szerint egy luxusberuházás megvalósítása zajlott abban az épületben, amelynek tetőszerkezete hétfőn délelőtt leomlott a budapesti Jókai utcában.

Luxusberuházás miatt omlott le a tetőszerkezet a Jókai utcában
Súlyos és könnyebb sérültek, felismerhetetlenné vált autók és romok maradtak az eset nyomán a Jókai utcában
Fotó: MH/Katona László

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, leomlott egy ház tetőszerkezete Budapest belvárosában hétfő délelőtt. Az omlás magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék pedig a Jókai utcán parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant.

Még egy szint került volna rá a tetőre, tehát a baleset előtt nem felújítási munkálatok zajlottak az épület tetején, hanem egy ráépítési folyamat előkészületei zajlottak – tudta meg az Index.

Mint kiderült, néhány hete egy tűzeset is volt a helyszínen, ami szintén meggyengíthette az emeleteket. A lapunknak nyilatkozó munkavédelmi előadó szerint a kivitelező által alkalmazott társaság tagjai nem voltak kellően körültekintők, gyakorlatilag semmilyen munkavédelmi előírást nem tartottak be, így kerülhettek például gyúlékony anyagok a tetőre.

Portfolio végül megtalálta azt a luxusprojektet, amelyet a tetőtér helyére terveztek. Mint kiderült, a beruházó 15 lakást tervezett oda, melyek alapterülete 70–180 négyzetméter. A lakásokat 150 millió forintos ártól kínálja eladásra, de a legnagyobb lakás ára a 400 millió forintot is túllépi.

Külön nyomozócsoport vizsgálja az ügyet

Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek nyilatkozva megerősítette, hogy külön nyomozócsoport vizsgálja a házomlás ügyét.

Csécsi Soma elmondta: továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt zajlik a nyomozás. Már 31 tanút hallgattak ki: 23-an az építkezésen dolgozók közül kerültek ki, a többi tanú között pedig két sérült is van. A balesetnek továbbra is négy sérültje van: három ember könnyebben, egy életveszélyesen sérült meg.

A rendőrség építész-statikus és orvosszakértő bevonásával vizsgálja az ügyet.

A Jókai utca 1. szám alatti épületet a lakóknak el kellett hagyniuk. A kerületi rendőrök „élőerővel” is biztosítják, hogy senki ne menjen vissza a házba - ismertette a szóvivő.

Megműtötték a balesetben megsérült táncművészt, fennáll a bénulás veszélye

A házomlás nyomán lezúduló törmelék miatt négy ember megsérült, közülük a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze súlyos sérüléseket szenvedett.

A 26 éves táncművész éppen a Budapesti Operettszínházba tartott a párjával, amikor rájuk omlott a párkányfal. Az omlásban a nő súlyosan megsérült. A Blikknek a párja, Babácsi Benjamin elmondta, hogy először azt hitték, hogy az építkezésen történt valami.

„Sétáltunk, amikor egy nagy robajra lettünk figyelmesek a kordonok mellett. Először azt hittük, hogy az építkezésen történik valami, de amikor felnéztünk, láttuk, hogy szakad le egy egész emelet. Elkezdtünk kézen fogva szaladni, de sajnos a párom, Niki a törmelék alá került” – mondta a férfi a lapnak.

Ezek után percekig nem látott semmit a portól, közben kiabált, szólítgatta a párját, de nem kapott választ.

„Végül megláttam, a törmelék alatt feküdt eszméletlenül. A mentők gyorsan kiérkeztek, szerencsére életben van, de nem tudjuk, mi lesz a lábaival, a bénulás veszélye sajnos fennáll. Beszélni azóta nem tudtunk egymással, hiszen éppen egy hatórás műtéten esik át” – folytatta.

A Budapesti Operettszínház közleményt adott ki a balesettel kapcsolatban, amiben azt írták, hogy a teátrum vezetése és társulata támogatásáról biztosítja sérült társulati tagját és családját.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője arról számolt be, hogy hat mentőegységet riasztottak, a mentők négy sérültet láttak el a helyszínen. A legsúlyosabb sérült egy fiatal nő, aki koponyasérülést, gerincsérülést, belső sérüléseket szenvedett. Őt gyors ellátásban részesítették, és azonnal a baleseti osztályra vitték. Három sérült zúzódások, sebek miatt szorul segítségre, őket is a baleseti osztályra vitték.

Kapcsolódó írásaink