Krónika

Három felújított állomást adtak át az M3-as metróvonal központi szakaszán

Átadták a budapesti M3 metróvonal központi szakaszán a felújított Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásokat, így szombaton délutántól Kőbánya-Kispesttől már a Kálvin térig jár a metró a déli szakaszon.

Három felújított állomást adtak át az M3-as metróvonal központi szakaszán
Tarlós István volt főpolgármester (jobbra) is tesztelte az átadott megállókat
Fotó: MH/Katona László

A 3-as metró felújítása átível önkormányzati ciklusokon, kívül áll pártpolitikai ügyeken, az egész ország közös ügye - hangsúlyozta a felújított szakasz ünnepélyes átadásán Budapest főpolgármestere.

Karácsony Gergely az EU mellett köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért, hozzátéve: folytatni szeretné a párbeszédet a kormányzattal a következő metrófejlesztésekről.

Tarlós István korábbi (jobbra) és Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester beszélget
Tarlós István korábbi (jobbra) és Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester beszélget
Fotó: MH/Katona László

Tarlós István volt főpolgármester, miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra, hogy a 3-as metró Magyarország legnagyobb forgalmat lebonyolító viszonylata, melynek rekonstrukciója az előző városvezetés alatt, 2017-ben kezdődött meg.

Ez a „nagyszabású és bonyolult mélyépítési feladat” két városvezetés és a kormány közös teljesítménye - emelte ki Tarlós István.

Kapcsolódó írásaink

Elszaporodtak Karácsony méhlegelői

ĀA tavasz beköszöntével ismét elszaporodtak a gyomnövények Budapesten, azonban a város lakói ebben az évben sem számíthatnak ezen területek rendezésére

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom