Krónika
Elhunyt az eltűnt barlangi búvár

Kedden befejeződött az első szakasza az általuk vezetett, több napja tartó kutatásnak, amelynek célja a balesetet szenvedett búvár megtalálása volt.
A bonyolult és összetett művelet következő fázisában az együttműködésben érintettek már annak a részleteit tervezik, hogyan hozzák felszínre a búvár holttestét.
Az előkészítő-tervező szakasz után a merülések csütörtökön várhatóan megkezdődnek, ez a fázis azonban a rendkívüli körülmények miatt valószínűleg hosszú időt, esetleg több napot vesz majd igénybe - közölték.
A TEK szakemberei továbbra is a helyszínen vannak, és másokkal együtt azon dolgoznak, hogy a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban felszínre hozzák a búvár holttestét - olvasható a közleményben.
Mede Márton tűzoltó főtörzsőrmester, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatának tagja vasárnap szabadidejében hajtott végre tervezett feltáró merülést, amely után eltűnt.
Kiemelkedő munkája elismeréseként több alkalommal részesült elismerésben. A Tájékozódási Búvárúszó Európa-bajnokságon 2014-ben bronzérmet szerzett hazánknak, a Hableány kirándulóhajó katasztrófája utáni kutatásban és mentésben végzett munkájáért a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel ezüst fokozatával tüntették ki.
A tragikusan elhunyt búvártól elbúcsúzott a közösségi médiában az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, amelynek tagja volt:
Mede Márton tűzoltó főtörzsőrmestert az FKI igazgatója a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság saját halottjának nyilvánította.