Krónika

Teljesen a lángok martalékává vált a dél-afrikai parlament ülésterme

Teljesen a lángok martalékává vált a dél-afrikai parlament ülésterme - közölte vasárnap a fokvárosi törvényhozás szóvivője.

Teljesen a lángok martalékává vált a dél-afrikai parlament ülésterme
Teljesen a lángok martalékává vált a dél-afrikai parlament ülésterme
Fotó: Obed Zilwa / AFP

A vasárnap reggeli órákban kigyulladt épületet továbbra sem sikerült eloltani, s egyelőre nem tudni, mi okozhatta a tüzet. Cyril Ramaphosa elnök ugyanakkor közölte, hogy a történtekkel összefüggésben előállítottak egy személyt, akit most a rendőrség kihallgat. Áldozatokról egyelőre szintén nincsenek értesülések.

„A régi ülésterem tetőszerkezete beomlott” - közölte Jean-Pierre Smith, a fokvárosi biztonsági bizottság tagja.

A tűz a kora reggeli órákban keletkezett a parlamenti épületegyüttes legöregebb szárnyában, amely 1884-ben készült el, s ahol több faburkolatú ülésterem is található. Az épületben egyébként számos nemzeti ereklyét is őriznek, így ritka könyvek gyűjteményét, illetve a Die Stem Suid-Afrika (Dél-Afrika hangja) című korábbi dél-afrikai himnusz eredeti változatát is.

A tűzoltóság nagy erőkkel dolgozik a lángok megfékezésén. Megpróbálkoztak azzal is, hogy egy daruról oltsák el a tüzet. A helyszínen készített videofelvételeken az volt látható, hogy a város központjában lévő épületből sötét füst száll az ég felé. A füstfelhő messziről is látható. A hatóságok szerint még órákig eltarthatnak a tűzoltási munkálatok.

A dél-afrikai parlament tüze messziről is jól látszott Fokvárosban
A dél-afrikai parlament tüze messziről is jól látszott Fokvárosban
Fotó: Xabiso Mkhabela / ANADOLU AGEN

A kétkamarás dél-afrikai parlamentnek 1910 óta van Fokvárosban a székhelye, míg a kormány Pretoriában ülésezik.

A törvényhozás épületében tavaly márciusban is volt egy tűzeset, de akkor gyorsan sikerült megfékezni a lángokat. Tavaly áprilisban pedig a tengerparti városra néző Asztal-hegyen tűz ütött ki, és elpusztította a tekintélyes Fokvárosi Egyetem könyvtárának egy részét.