Krónika
Berlinben félnek az indulatoktól
A Pfizer vakcinája jóval kevésbé sikeresen tartja távol az omikron variánst

A covid elleni oltás kötelezővé tételéről egyes intézményekben még a héten dönthetnek, jövő év elején pedig az egész felnőtt lakosságra kiterjeszthetik az intézkedést. Időközben a negyedik hullám visszaszorulóban van, a fertőzöttek és az elhunytak száma is csökkent. Mint beszámoltunk róla, tegnap kezdte tárgyalni a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag a védőoltás kötelezővé tételét egyes intézményekben. Az erről szóló döntés még a héten megszülethet. A parlament felsőháza, a Bundesrat pénteken rendkívüli ülést tart majd a kérdésről. A német kabinet december elején jelentős, főleg a vakcinálatlanokat korlátozó szigorításokról döntött.
Egy friss tanulmány szerint, amely laboratóriumi kutatásokat foglal össze, úgy tűnik, hogy a Pfizer vakcinájával oltott emberek szervezete által termelt antitestek jóval kevésbé sikeresen tartják távol az omikron variánst attól, hogy megfertőzze a sejteket, mint a koronavírus többi változatát – írja a New York Times. A tudósok szerint az eredmények aggasztóak, de nem adnak okot a pánikra – fogalmazott a lap tegnapi cikkében. Kapcsolódó hír, hogy Szlovákiában háromszáz eurót kap, aki december 24-ig felveszi a harmadik adagot, vagy legalább regisztrál annak felvételére.
Aki december 24-ig felveszi a második vagy az első vakcinát, csak kétszáz eurót kap. Annak is jár a pénz, aki legalább december 24-ig regisztrálja magát az oltásra, és legalább január 15-ig fel is veszi. Az iskolák is bezárnak egy hétre a karácsonyi szünet előtt, december 13-tól távoktatásba mennek át a felső tagozatok és a középiskolák az egész országban – írja a Paraméter.
Öt perc sem kell elkapni a kórt
Maszkokat vizsgált a Max Planck Intézet
Kevesebb mint öt perc alatt egy beoltatlan, maszk nélküli ember háromméteres távolságról százszázalékos valószínűséggel elkapja a vírust egy másik fertőzött társaságában. A Max Planck Intézet vizsgálata szerint amennyiben jól illeszkedő orvosi vagy FFP2-es maszkot viselünk, ez a kockázat drámaian visszaesik.
Abban az esetben, ha mindketten FFP2-es maszkot használnak, a megbetegedés kockázata húsz perc elteltével még a legrövidebb távolság esetében is alig haladja meg az egy ezreléket. Ha a maszk nem illeszkedik jól, a fertőződés esélye húsz perc elteltével négy százalékra nő. Amennyiben orvosi eszközöket alkalmaznak az emberek, ez az arány legfeljebb tíz százalék lesz. A kockázatokra vonatkozó számítások során az intézet tagjai számos olyan tényezőt vettek figyelembe, amelyek korábban nem szerepeltek az összehasonlító vizsgálatokban.
(LMA)
Vigyázó szemek a mutánson
Emlékeztető oltást javasol az EU
Az Európai Unió tagországainak egészségügyi miniszterei brüsszeli tanácskozásukon a koronavírus elleni emlékeztető oltás felvételére szólították fel a lakosságot – számolt be róla az MTI. Mint írták, a tárcavezetők támogatták azt is, hogy a tagállamokban összehangolják az uniós védettségi igazolványok érvényességét. Úgy vélekedtek, hogy erről még ebben a hónapban döntés születhet, a tanúsítványok érvényességének harmonizálása ugyanis megkönnyíti a határátlépést és az unión belüli mozgást.
A miniszterek emellett az új vírusvariáns, az omikron beazonosítására alkalmas tudományos elemzések bővítésére, az omikronhoz köthető emberi érintkezések nyomon követésére és a járvány megfékezését célzó intézkedések betartására szólítottak fel a közelgő ünnepek idején is. Hozzátették, bizonyított, hogy a harmadik vakcina védelmet ad.
(LMA)
Worldometers: a világon eddig 267,643 millió a fertőzöttek száma, hivatalosan 5,291 millióan hunytak el a kórban, a gyógyultak száma pedig több mint 241,045 millió. A legtöbb új megbetegedést hivatalosan Németországban (38 791), Oroszországban (30 752), Lengyelországban (28 542) Csehországban (19 482) és Hollandiában (18 062) regisztrálták.