Krónika
Életfogytiglant kapott a soroksári futónő gyilkosa

R. Szilveszter személyesen nem volt jelen a bíróságon, távmeghallgatással kapcsolták be a tárgyalóterembe.
A bíró egyből az ítélethirdetéssel kezdte a tárgyalást. A bíróság bűnösnek mondta ki R. Szilvesztert emberölésben, szexuális erőszakban és kifosztásban, emiatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte, ahonnan legkorábban 35 év letöltése után szabadulhat feltételesen.
Az ítélethirdetést a helyszínen hallgatta végig R. Szilveszter anyja, aki végig zokogott.
A bíró ezek után ismertette, hogy mi is történt 2013 szeptemberében.
A többgyerekes családanya, Gyurik Krisztina azért indult el otthonról, hogy a szokásos útvonalán fusson. Azonban soha többé nem ért haza. A családja gyanakodni kezdett, amiért nem érkezett meg időben, ezért hívták a rendőrséget, akik nem sokkal később megtalálták a megkötözött holttestét.
A rendőrök évekig hiába keresték a tettest, de 2018-ban fordulat történt az ügyben. Egy férfinak, aki betörés miatt évek óta börtönben volt, egyezett a DNS-mintája azzal, amit a gyilkosság helyszínén találtak. Ezenfelül az anya telefonja is nála volt.