Krónika

Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe

Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe; a kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert írta alá az állatok világnapja alkalmából.

Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe
Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a Fidesz országgyűlési képviselője beszédet mond Magyarország Állatvédelmi Kódexének aláírásán, az állatok világnapján, a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen 2021. október 4-én
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora emlékeztetett: az Állatvédelmi Kódex egységben született meg az Állatorvostudományi Egyetem, a tudományos élet képviselői, a legkülönbözőbb kormányzati szervek és a civil szféra tagjai, az önkéntes állatvédők támogatásával.

A rektor hangsúlyozta, hogy olyan állatszerető, értékelvű közösség született, amelynek tagjai önkéntes elkötelezettséget vállalnak a szakmai alapokon és együttműködéseken nyugvó állatvédelem mellett.

A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg. Ahhoz, hogy a kódexben leírtak egészében teljesüljenek, maradéktalan összefogásra van szükség - tette hozzá.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért s végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy a kormányzat kiemelt feladatként tekint az állatvédelemre. Célunk, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe tartozzunk az állatvédelem területén is - fogalmazott a miniszteri biztos.

A februárban elindított, tizenhárom kérdésben tartott állatvédelmi konzultáció során több mint 262 ezren mondták el a véleményüket. Ez egy olyan legitimáció, amellyel mindannyian közösen tudunk dolgozni - mondta a miniszteri biztos.

Ovádi Péter hozzátette: arra buzdít minden állatvédelemmel foglalkozó állami, szakmai és civil szervezetet, hogy csatlakozzanak az Állatvédelmi Kódexhez, lépjenek fel közösen az állatok jóllétét előtérbe helyező szövetség mellett, hiszen az állatvédelem közös ügy.

A Magyarország Állatvédelmi Kódexének aláírói, az állatok világnapján, a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen 2021. október 4-én. Balról Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora (b8), Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a Fidesz országgyűlési képviselője (b7) és  Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke (b5)
A Magyarország Állatvédelmi Kódexének aláírói, az állatok világnapján, a budapesti Állatorvostudományi Egyetemen 2021. október 4-én. Balról Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora (b8), Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a Fidesz országgyűlési képviselője (b7) és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke (b5)
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Állatvédelmi Kódexet az Állatorvostudományi Egyetem kezdeményezésére az Agrárminisztérium részéről a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért ás végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, továbbá az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a Magyar Állatorvosi Kamara, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Fővárosi Állat- és Növénykert, az Országos Magyar Vadászati Védegylet, a Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft., a NOÉ Állatotthon Alapítvány, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány, a Hangya Közösség, az Ebugatta.hu, a Kutyabarat.hu, valamint a Hunland Trans Kft. írta alá.

A kódexet aláírhatja minden állatokkal foglalkozó, valamint állatokról kommunikáló magyarországi szervezet, amely magáénak érzi és elfogadja a dokumentumban foglaltakat. Az okmány szövege elolvasható a www.univet.hu weboldalon - hangzott el a hétfői eseményen.

Kapcsolódó írásaink