Krónika

A védőoltások egyenlőbb elosztására törekszenek a legfejlettebb országok

Dolgozni fog a koronavírus elleni védőoltások egyenlőbb elosztásán a húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság (G20).

A védőoltások egyenlőbb elosztására törekszenek a legfejlettebb országok
A római megállapodás egyik legfontosabb kötelezettségvállalása, hogy igazságosabban osszák szét az oltóanyagokat a gazdag országokon kívül, azon a közös nézeten alapul, hogy az oltás mindenki joga, nem pedig kevesek kiváltsága
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ebben állapodtak meg a G20-ak egészségügyi miniszterei, akik vasárnap ültek össze kétnapos értekezletre Rómában, hogy a globális erőfeszítések jegyében áttekintsék a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseket.

A koronavírus elleni küzdelem kérdései mellett a tárcavezetők az esetleges jövőbeli járványok elleni stratégiákat is megvitatják. Napirenden szerepel az egészségüggyel kapcsolatos tudományos ismeretek megosztásának hatékonyabbá tétele, illetve a védőoltások tisztességesebb elosztása is.

A tanácskozás „az együttműködés, szolidaritás és igazságosság üzenetét hivatott tolmácsolni, azzal, hogy senkiről sem feledkezhetünk meg” - közölték a találkozó szervezői. Roberto Speranza, a vendéglátó Olaszország szakminisztere közölte: létrejöttek a feltételek ahhoz, hogy aláírják a „római megállapodást”, amelynek alapján mindenkit beoltanának a világon a koronavírus ellen. A paktum egyik legfontosabb kötelezettségvállalása, hogy igazságosabban osszák szét az oltóanyagokat a gazdag országokon kívül, azon a közös nézeten alapul, hogy az oltás mindenki joga, nem pedig kevesek kiváltsága - mondta.

Jens Spahn német szövetségi egészségügyi miniszter vasárnap már be is jelentette, hogy Németország százmillió adag védőoltással támogatja a nemzetközi közösséget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni küzdelemben. A százmillió adag vakcinát még az idén eljuttatják a segítségre szoruló országokba.

A támogatás azt szolgálja, hogy az év végére a világ lakosságának legalább 40 százaléka rendelkezzék a SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni védőoltással - mondta a miniszter Rómában.

Spahn és Speranza is hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a védőoltás. Szeptemberben dől el Németországban és Európában, hogy „mennyire biztonságosan vészeljük át az őszt és a telet” - mondta Spahn, hozzátéve, hogy a következő hónapok biztonságos átvészeléséhez további 5 millió védőoltásra és még többre van szükség Németországban.

Oroszország nevében Mihail Murasko egészségügyi miniszter felszólította a világ 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságát, valamint az Európai Uniót összefogó G20-csoportot, hogy ismerjék el kölcsönösen egymás digitális védettségi igazolásait. Murasko fontosnak nevezte , hogy közös álláspontra jussanak a védőoltással rendelkező emberek külföldi utazásait illetően.

Az egészségügyi tárcavezetők tanácskozása az egyik legutolsó miniszteri szintű tanácskozás a G20-csoport október végére tervezett római csúcstalálkozója előtt. A vasárnapi megbeszéléseket megelőzően az olasz egészségügyi miniszter egyebek közt felvetette a járványügyi korlátozások visszaállításának lehetőségét, amennyiben a lelassult oltási kampányok nem jönnek újra lendületbe.

„A vírus továbbra is jelen van, erős és terjed” - húzta alá. „Vagy sikerül újra lendületbe hozni az oltási kampányt, vagy kénytelenek leszünk megfontolni, hogy egy bizonyos ponton vissza kell vezetni a múltbéli intézkedéseket” - jelentette ki Speranza, akit a Corriere della Sera olasz napilap idézett.

A miniszteri tanácskozás előtt Speranza egy sor szakemberrel egyeztetett a mentális egészség kérdéséről. „Nincs egészség és jó közérzet lelki egészség nélkül. A járvány nehéz hónapjai során ez még nyilvánvalóbbá vált” - tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink