Krónika
Bombát emeltek ki a Lánchídnál vasárnap

A rendőrség lezárta az érintett területet, így a tűzszerészek megkezdhették a munkát a Lánchídnál talált feltételezett robbanótestnél - tudatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje vasárnap délelőtt. Gajdos Milán elmondta: a Duna medrében fellelt eszköz kiemelését követően a tűzszerészek egy 100 kilogrammos szovjet légibombát azonosítottak. Az eszköz éles orrgyújtó szerkezetét eltávolították.
A helyszín átvizsgálásakor előkerült egy 250 kilogrammos szovjet légibomba maradványa is. Ez azonban nem tartalmazott gyújtószerkezetet - közölte.
A tűzszerészek mindkét eszközt vízi úton szállítják el a helyszínről, majd a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik későbbi megsemmisítésre - tette hozzá..
A tűzszerészi munkálatok idejére mintegy 300 méter sugarú körben kellett kiüríteni a környéket. Emiatt több forgalmas útszakaszt - köztük a Lánchíd mellett a rakpart érintett szakaszait, az Alagutat - is lezárták.
A zárás idejére a Dunán vasárnap reggel 7 órától hajózási zárlatot vezettek be.
Ezen felül reggel 6 órától 15 óráig lezátják a Lánchíd mellett a Széchenyi tér teljes területét, a Dorottya utcát, a Pesti alsó rakpartot, a Széchenyi felső rakpart egy szakaszát, a Budai alsó rakpart egy szakaszát, az Alagutat és az Alagút utca egy szakaszát, továbbá a Lánchíd utca - Ybl Miklós tér - Apród utca útvonalat.
Szintén lezárás lesz az Apáczai Csere János utca, a József Attila utca, a Vigyázó Ferenc utca, az Akadémia utca, valamint a Fő utca egy-egy szakaszán.
A Budapesti Közlekedési Központ honlapja szerint a hatósági zárás érinti a 2-es, a 41-es és a 49-es villamos, továbbá a 15-ös, a 115-ös, a 16-os, a 105-ös és a 178-as busz közlekedését is.