Krónika

„Aki még nem tette, regisztráljon oltásra a járvány megállításáért!”

A regisztrációt és a már védőoltásra regisztráltak időpontfoglalását sürgette a járvány megállításáért és az újabb, erős hullámok elkerüléséért a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

„Aki még nem tette, regisztráljon oltásra a járvány megállításáért!”
Salamon Tímea háziorvos beolt egy nőt a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni vakcinájának második adagjával Tolnán 2021. április 30-án
Fotó: MTI/Kiss Dániel

György István úgy fogalmazott: „elérkeztünk az egyéni felelősség szakaszába, amikor már senki máson nem múlik, hogy ki mikor van beoltva, csak az egyénen, mert az ország, a kormány, az államigazgatás megteremtett minden feltételt ahhoz, hogy mindenki, aki kér, kaphasson oltást”.

Hangsúlyozta, Magyarország bőven vásárolt vakcinát Nyugatról és Keletről, az oltás ingyenes, több ezer oltópont működik, folyamatosan biztosítják a regisztrációt, és lehetővé tették az internetes időpontfoglalást.

Az államtitkár, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, azt mondta, az oltások egyre inkább hozzájárulnak a pandémia harmadik hullámának visszaszorításához, nagyon gyorsan elérhető, hogy a lakosság nagy része védett legyen, és megszűnjenek a korlátozások. Véleménye szerint ugyanakkor „nem dőlhetünk hátra, az indiai vírus már itt van a szomszédban”, szakértők szerint nagyon gyorsan terjed, és még okozhat meglepetéseket. György István mérföldkőnek nevezte a járvány elleni küzdelemben, hogy a beoltottak száma a múlt héten meghaladta a 4 milliót és több mint 2 millióan a második adag vakcinát is megkapták.

Magyarország továbbra is az uniós oltási ranglista második helyén áll, a lakosság 43 százaléka be van oltva, szemben a 24 százalékos uniós átlaggal - közölte. A legfrissebb adatokról elmondta: a beoltottak száma 4 099 495, közülük 2 157 637-en a második oltáson is túl vannak. „Már minden második felnőtt be van oltva, ez óriási előny más európai országokhoz képest” - tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra: 4 725 000 a regisztráltak száma, 80 százalékuk már kapott vakcinát, aki még nem, akár már holnap megkaphatja, ha ma foglal időpontot. „Ez óriási dolog, nem sok európai országban van úgy, hogy valaki időpontot foglal az interneten és már másnap oltáshoz jut” - hangoztatta.

György István szólt arról, hogy a következő napokban is folyamatosan oltanak a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon, amelyeket a múlt héten érkezett 1 millió adag Sinopharm-vakcinaszállítmányból látnak el.

Jelezte, az eeszt.gov.hu oldalon elérhető online időpontfoglalón Sinopharm- és AstraZeneca-oltásokra lehet foglalni. Hozzátette, emellett megnyílik a foglalási lehetőség 200 ezer adag Szputnyik oltásra is azon regisztráltaknak, akiket - a tumultusok elkerüléséért - erről sms-ben értesítenek.

Kedden 333 450 adagnyi Pfizer-szállítmány érkezett Magyarországra, ennek nagyobb része az esedékes második körös oltásokhoz szükséges, a többit a 16-18 éves korosztály első körös oltásához teszik félre, mert a 18 év alattiak oltásához jelenleg csak ez a vakcina engedélyezett - mondta. Hozzátette, hogy a fővárosban és a megyékben megmaradt Pfizer-oltóanyagot a háziorvosoknak adják.

Az államtitkár megerősítette, hogy hamarosan megkezdődik a 16-18 év közöttiek oltása, de ehhez az érintetteket regisztrálni kell a vakcinainfo.gov.hu honlapon. „Azt kérjük a fiataloktól és szüleiktől, hogy legkésőbb május 7-éig regisztráljanak, mert csak érvényes regisztrációval tudnak időpontot foglalni a jövő hét második felében tervezett oltásokra” - közölte. Hozzáfűzte, az érintettek értesítést kapnak, melyik napon nyitják meg számukra az online időpontfoglalót.

György István kitért arra, hogy ezen a héten egy Moderna-szállítmányt is várnak, ennek nagy részét második körös oltásokra használják fel, 30 ezer adag első körös oltásokra a háziorvosokhoz kerül, 6 ezer az idősotthonokba, azoknak a lakóknak, akik az elmúlt időszakban kértek vakcinát.

Az államtitkár közölte, hogy ezen a héten a Janssen-vakcinával is elkezdődik az oltás. Ezt az oltóanyagot a honvédségi oltóbuszokon alkalmazzák, és mivel egyadagos, elég, ha a buszok egyszer mennek egy településre, ezáltal több helyre juthatnak el. Az oltóbuszok eddig 7 megyében, 61 településen jártak, 13 267 regisztrált beoltásához járultak hozzá - mondta.

György István az oltási program fontos állomásának nevezte, hogy megkezdődik a Magyarországon élő, pontosabban itt dolgozó és tanuló külföldiek oltásának előkészülete. Ők keddtől regisztrálhatnak védőoltásra, okmányaikhoz igazodva megváltoztatták a regisztrációs felületet.

Rajtuk kívül a külföldön élő és a külhoni magyar állampolgárok is regisztrálhatnak oltásra, de mivel ők nem Magyarországon élnek, az oltásuk csak azután kezdődik, ha az itt élő regisztráltak már megkapták a vakcinát - hangsúlyozta az államtitkár.

Müller Cecília: Továbbra is fontos az óvatosság

A tájékoztatón Müller Cecília elmondta: napról napra javulnak a járványügyi adatok, az ország a pandémia harmadik hullámának leszállóágában van, de továbbra is fontos az óvatosság.

A tisztifőorvos kifejtette, a védőoltások hosszabb távú védelmet jelentenek, de egyik vakcina sem véd százszázalékosan. Ezért fontos, hogy az emberek éljenek a védőoltások lehetőségével, s emellett továbbra is mindenki tartsa be a védelmi intézkedéseket.

Elmondta, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre a Sinopharm vakcinájáról szóló szakirodalmi adatokat foglalta össze, a hétvégére várják a szervezetnek az oltóanyaggal kapcsolatos ajánlását. A Sinopharmé lehet az első keleti oltóanyag, amely felkerülhet a veszélyhelyzeti vakcinák listájára - tette hozzá.

A tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a védettségi igazolvánnyal már látogatható gyógy- és közfürdőkben csekély a vírus fürdővízzel terjedésének kockázata. Ezzel kapcsolatban elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Magyar Fürdőszövetséggel közösen egy követelményrendszert dolgozott ki annak érdekében, hogy mindenki biztonságosan igénybe vehesse ezt a szolgáltatást.

Ebben külön kitérnek a fürdők újranyitásához szükséges műszaki, technológiai, biztonságtechnikai, környezetvédelmi és egészségügyi előírásokra egyaránt. Meghatározták az üzemeltetéshez szükséges személyi felételeket, a medencevíz mikrobiológiai és kémiai összetételét. Kidolgozták továbbá a fertőtlenítés, a takarítás szabályait, mindezen kritériumokról a fürdő köteles üzemnaplót vezetni.

Müller Cecília arra kért mindenkit, hogy betegen, lázasan, esetleges bélpanaszokkal ne menjen fürdőbe, a medencehasználat előtt használja a zuhanyzót, a lábmosót, valamint lehetőség szerint tartson a többiektől kellő távolságot.

A szakember kiemelte, keddre ezer alá csökkent a napi új fertőzöttek száma (726). A kórházban ápoltak száma a folyamatos csökkenés ellenére is jelentős; még 4739-en szorulnak a fertőzés következtében kórházi ápolásra és 549-en lélegeztetőgépre - mondta.

Kiemelte, a járvány harmadik hullámának leszállóágában vagyunk ugyan, de a pandémiának nincs vége. Óvatosságra és a higiéniai szabályok betartására van szükség, függetlenül attól, kapott-e valaki oltást.

Arra a kérdésre, hogy szükség lehet-e egy harmadik dózisra az oltásokból, Müller Cecília szerint még nincs adekvát válasz. Jelezte, az oltások beadásának kezdete óta még nem telt el annyi idő, hogy ebből tapasztalatokat lehessen levonni.

Azt mondta, bármelyik vakcinánál szükség lehet egy harmadik oltásra, és a forgatókönyvek között szerepel a járvány szezonálissá válása is - amely esetén évente ismételni kell az oltásokat -, de erre most még biztonsággal válaszolni nem lehet.

Kapcsolódó írásaink