Krónika
Két új vakcina lesz elérhető Magyarországon

Müller Cecília elmondta, a közeljövőben a kínai CanSino és a CoviShield, az AstraZeneca/Oxford Indiában gyártott vektorvakcinája is elérhető lesz Magyarországon. Reményét fejezte ki, hogy a választék növelésével a Magyarországra érkező védőoltások mennyisége is nőni fog, ugyanis - szavai szerint - a védőoltás felvétele „az egyetlen kiút a járványból”.
Kifejtette, bár a magyar lakosság 16 százaléka, 1 millió 590 ezer ember megkapta már legalább az első védőoltást, még mindig a járvány harmadik szakaszának rendkívül dinamikus idejét éljük, a megbetegedések legalább 90 százalékát a nagyon fertőző és súlyos megbetegedést okozó brit vírusvariáns okozza.
„Versenyt futunk az idővel, minél több védett személy van, annál inkább le tud csillapodni a járvány” - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy fel kell gyorsítani a védőoltások beszerzését és beadását.
Jelezte: levélben ismét felkeresi azokat az időseket, akik még mindig nem regisztráltak a védőoltásra, egyben felszólított mindenkit, hogy regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon.
Müller Cecília hozzátette, hogy a 3,3 millió magyar állampolgár közül 1,7 millióan 60 év felettiek, az ő oltásukat be szeretnék fejezni húsvétig.
Az oltóanyag-szerződésekről elmondta, az európai gyártóhellyel rendelkezőkkel nem kell külön szerződést kötnie Magyarországnak, ezek a készítmények az Európai Unió egységes beszerzési mechanizmusán keresztül jutnak el az országba. Külön szerződést kizárólag az unión kívüli országban gyártott vakcinákra kell kötni olyan gyógyszernagykereskedő közreműködésével, amelynek engedélye van gyógyszert, gyógyhatású készítményt behozni.
Közölte, hogy vasárnap újabb 250 ezer adag Szputnyik V vakcina érkezett Magyarországra. Ezt a szállítmányt is bevizsgálja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), és ha a szakemberek mindent rendben találnak, ezt a szállítmányt is eljuttatják az oltópontokra.
Nagyon magasak a mutatók
A járványügyi adatokat említve a szakember elmondta, hogy 9046 új fertőzöttet regisztráltak, kórházban 11 276-an vannak, és 1340-en szorulnak lélegeztetőgépre. „Ezek nagyon magas számok” - fogalmazott Müller Cecília, hozzátéve: mindent meg kell tenni, hogy a fertőződést elkerüljük, ezzel is csökkentve az egészségügyi ellátórendszer túlterhelését.
Kitért arra, hogy a favipiravir hatóanyagú gyógyszer az enyhe, középsúlyos betegeknél alkalmazható, az immár otthon is szedhető készítménnyel elkerülhető a súlyos, kórházi ellátást igénylő állapot.
Müller Cecília beszámolt arról is, hogy a legtöbb koronavírus-beteget a fővárosi Semmelweis Egyetem Klinikáin kezelik, 625 embert. A Debreceni Egyetemen 542-t, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban 510, a budapesti Honvédkórházban 450, a Fejér megyei Szent György Kórházban 444, a győri Petz Aladár Kórházban 343 embert kezelnek a fertőzéssel összefüggően. Az összes többi intézményben háromszáz alatti a beteglétszám.
Elmondta azt is, hogy a legutóbbi mérések szerint stagnál a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége.
Veszélyben a kismamák
Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, a brit vírusvariáns a kismamákat is megtámadhatja, közülük többen vannak súlyos állapotban kórházban. Hozzátette: van olyan ország, ahol kismamákat is oltanak klinikai fázis három vizsgálat keretében, hogy erre a csoportra is kiterjeszthető legyen az oltás.
Magyarországon is vizsgálják ezt a kérdést, a szülészeti és nőgyógyászati, valamint az infektológiai szakmai kollégium véleményére várnak, utána alakítják ki az ezzel kapcsolatos álláspontot.
A szakember újfent arra kért mindenkit, hogy továbbra is fokozottan tartsa be a higiénés szabályokat, kerülje a tömeget, és a halasztható feladatait időzítse későbbre.
A koronavírus-járvány csak védőoltással állítható meg, ezért fontos minden lehetséges gyártóval tárgyalni újabb és újabb koronavírus-vakcinák beszerzése érdekében - tudatta lapunkhoz eljuttatott közleményében az OGYÉI, hozzátéve: a korábbi orosz és kínai gyártók mellett további kínai és indiai gyártók termékeit is vizsgálja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A hatóság döntése értelmében két új vakcina, a CanSino és a Covishield oltóanyagok válhatnak a közeljövőben elérhetővé hazánkban.
Amennyiben a tárgyalások sikeresek lesznek és az újabb forrásból is vakcinaszállítmányok érkeznek Magyarországra, úgy – a korábbiakhoz hasonlóan – minden gyártási tétel a Nemzeti Népegészségügyi Központ jóváhagyását követően kerülhet alkalmazásra.
Az OGYÉI ideglenes gyógyszeralkalmazási engedélyt adott ki a CoviShield vakcinára. A CoviShield oltóanyag az AstraZeneca cég által a Serum Institute of India részére átadott technológiával, a licensz megállapodás keretében átadott dokumentáció alapján készül Indiában.
A vonatkozó kormányrendelet értelmében hazánknak lehetősége van olyan készítmények alkalmazására, amelyeket olyan államban engedélyeztek, ahol a gyógyszergyártás és a klinikai vizsgálatok a magyarországi szabályozással egyenértékűnek tekinthetőek (Kanada, Ausztrália, Egyesült Államok, Izrael, Japán, Svájc, Új-Zéland).
A CoviShield vakcinára a kanadai gyógyszerészeti hatóság (Health Canada) februárban adott ki veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt. Az engedély kiadása az AstraZeneca vakcinával való összehasonlításon alapult, amelynek eredményeként megállapították, hogy a két termék szükséges mértékben hasonló, így a CoviShield hatásossága és biztonságossága az AstraZeneca vakcina alapján megállapítható.
További lehetőség hazánk számára a kanadai-kínai együttműködésben, a CanSino Biologics Inc. és a Pekingi Biotechnológia Intézet által fejlesztett Convidecia védőoltás, mely szintén egy vektor-alapú vakcina. A készítmény előnye, hogy már egyetlen oltás is elegendő a védettség eléréséhez. Az OGYÉI lehetővé tette a vakcina beérkezését, abból a célból, hogy a beérkező mintákat az NNK a laboratóriumában bevizsgálhassa. Az OGYÉI már tavaly decemberben áttekintette a készítmény dokumentációját, a gyártó cég pedig megküldte a gyógyszerhatóság részére a felmerülő kérdésekre adott válaszait.
Fontos hangsúlyozni, hogy a védőoltások felhasználására csak a két folyamat - az engedélyezési folyamat és a laboratóriumi vizsgálatok - lezárultát követően kerülhet sor, melynek során a szakembereknek meg kell győződniük a vakcinák biztonságosságáról, hatásosságáról és a megfelelő minőségéről.
Március 29-éig érvényben maradnak a korlátozások
Március 29-ig érvényben maradnak a korlátozó intézkedések, a rendőrség szigorúan ellenőrzi a járványügyi szabályok betartását - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.
Kiss Róbert álhírnek mondta, hogy egyes vállalatok, így például az Auchan Magyarország részére soron kívül biztosítják az oltást. Az oltásokkal kapcsolatos döntések az operatív törzs és az országos oltási munkacsoport hatáskörébe tartoznak, ilyen döntést pedig egyik sem hozott - jelentette ki.
„Ezúton kérjük a médiumokat, hogy hiteles és ellenőrzött információkat tegyenek közzé!” - tette hozzá. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az előző hétvégéhez képest is jelentősen nőtt a szabályszegések száma, holott a koronavírus-járvány harmadik hullámában különösen fontos a maszkviselésre, távolságtartásra vonatkozó előírások betartása. A szigorított védelmi intézkedések értelmében minden közterületen kötelező maszkot viselni - hangsúlyozta. Kiss Róbert közölte: a hétvégén 1950 ember ellen intézkedtek a maszkviselés szabályainak megsértése miatt a rendőrök, szeptember 21. óta pedig 36 999 ilyen rendőri intézkedés volt.
A közterületen 1837, a tömegközlekedésben 46, az üzletekben, bevásárlóközpontokban pedig 67 ember ellen intézkedtek a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt.
A boltokra, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 986 rendőri intézkedés történt. Ebből 303 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 683-ban pedig az üzletek korlátozott nyitvatartásának, illetve az üzletekben való tartózkodás szabályait nem tartották be.
Pécsen és Nagykanizsán szálláshelyeken tapasztaltak szabálytalanságokat, Szigetváron a rendezvényekre vonatkozó intézkedéseket nem tartották be. Valamennyi esetben szabálysértési eljárást indítottak - mondta az alezredes.
A hétvégén vendéglátóhelyeken 12 emberrel és két üzemeltetővel szemben léptek fel a szabályok be nem tartása miatt.
Az elmúlt három napon Szentendrén egy kávézót, Nyíregyházán egy presszót, a Somogy megyei Babócsán egy büfét zárattak be ideiglenesen, mert a tiltás ellenére nyitva voltak és vendégeket fogadtak.
Ismertette: Szegeden szombat hajnalban egy garázdaság helyszínén intézkedtek a rendőrök hat ember ellen, akik elmondták, hogy egy közeli szórakozóhelyen voltak. Ellenük a rendőrség a kijárási tilalom megsértése miatt szabálysértési eljárást indított. A vendéglátóhelyet a rendőrök nyitva találták, és vizsgálják, felelős-e a történtekért az üzemeltető - mondta.
Közölte, a hétvégén a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 1523 esetben intézkedtek a rendőrök. 16-an a kutyasétáltatásra vonatkozó rendelkezéseket nem tartották be, 243-an pedig a közterületi csoportosulás, gyülekezés tilalmát szegték meg. A kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom tavaly novemberi bevezetése óta 53 418 hasonló esetben intézkedtek.
Elmondta, Budapesten péntek éjjel a VII. kerületben kellett egy airbnb-lakásban intézkedniük a rendőröknek, ahova csendháborítás miatt hívták ki őket. A lakásban 18-an voltak, az ott tartott rendezvény szervezőjével szemben külön feljelentést tettek, és a résztvevők ellen is intézkedtek.
Vasárnap délutánra egy magánszemély közösségi internetes oldalon ugyancsak a VII. kerületbe, egy pincehelyiségbe táncestet hirdetett meg, és a helyszínen 25 embert találtak a rendőrök - mondta. Hozzátette, a szervezők ellen közigazgatási hatósági, a résztvevők ellen szabálysértési eljárást indítottak.
A hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 149 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 13 974-szer intézkedtek.
Az elmúlt hétvégén 16 744 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 43 961-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4438-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - ismertette az alezredes.