Krónika

Lesz ampulla, amelybe majd a vírus elleni vakcina kerül

Koronavírus. Lukácsházán már új generációs gyártósorok telepítését végzik

A magyar kormány támogatásával bővíti lukácsházi üzemét az ampulla- és üvegcsegyártásban élvonalban szereplő SCHOTT Hungary Kft. Az itt készülő üvegcsék a vakcina tárolásához kellenek majd.

Lesz ampulla, amelybe majd a vírus elleni vakcina kerül
Az üvegcsegyártó üzemben már a járvány kitörése előtt hozzáfogtak a kapacitás bővítéséhez
Fotó: SCHOTT Hungary Kft.

Mivel a koronavírus-vakcina csomagolása során szó szerint sok milliárd üvegcsére lesz szükség, nem mindegy, hogy mennyi idő alatt állítható elő a szükséges mennyiség. Ha kifejlesztik a Covid–19 elleni védőoltást, akkor a szűk keresztmetszet nemcsak a gyógyszergyártás, hanem a vakcina tárolására szolgáló üvegcsék előállításában jelentkezhet – mondta lapunknak Galavics Szilárd. A hatszáz embert foglalkoztató SCHOTT Hungary Kft. lukácsházi üzemének termelési vezetője kifejtette, bár már több mint száz esztendeje ismerjük a műanyagot, a gyógyszerek számára még ma is a legmegbízhatóbb tárolóeszköz az üveg. A gyógyszergyárak az injektálható hatóanyagokat hagyományosan ampullába és úgynevezett üvegcsébe töltik. A világ egyik legnagyobb, hazánkban található üzemének éves kapacitása több milliárd ampulla és üvegcse. „Ez azt jelenti, hogy az Európai Unión belül minden család évente átlagosan húsz termékünkkel találkozik” – tette hozzá. A kormány technológiaintenzív egyedi támogatásával még messze a koronavírus-járvány kitörése előtt hozzáfogtak a gyártókapacitás bővítéséhez, és már megkezdődött az új generációs, világszínvonalú gyártósor telepítése. Ezzel a beruházással jelentősen növekszik az üvegcsegyártási teljesítmény. Galavics Szilárd beszélt arról is, hogy az üveg alapanya­gául szolgáló speciális, magas minőségű kvarchomokból nincs hiány, a német anyacég kellő mennyiségben képes termelni az ampullák alapanyagaként szolgáló csöveket. A speciális gyártósorok igen bonyolultak, összetettek, a működtetésük nem hétköznapi folyamat. Az üvegcse- és ampullakészítés során ugyanis minden egyes részfolyamatot különleges kamerák és érzékelők tucatjai figyelnek, és a legkisebb eltérés esetén is riasztják a szakembereket. A még üres ampullákba és üvegcsékbe a gyógyszerüzemek töltik bele a hatóanyagot, és bár ez előtt mindegyiket egyesével kimossák és fertőtlenítik, a tisztasági követelmények Lukácsházán is igen magasak. Az üzem négy műszakban dolgozik, csak a nemzeti ünnepeken, karácsony és újév között, valamint nyáron állnak le néhány napos karbantartásra. A termelési vezető hozzátette, Lukácsháza az ország létfontosságú stratégiai üzeme, így a veszélyhelyzet ideje alatt a honvédelmi irányító törzs is a segítségükre volt a zavartalan működés biztosításának érdekében.

33 390 000-en FERTŐZŐDTEK MEG, 24 670 000-en GYÓGYULTAK MEG, 1 004 000-en HUNYTAK EL EDDIG A VILÁGON
Forrás: Worldometers.info

Röviden

FRANCIAORSZÁG: A napi esetszám több mint egy hete tízezer fölött van. Hétfőtől életbe léptek a szigorító intézkedések Párizsban és további tizenegy nagyvárosban. A bároknak este tízkor be kell zárniuk. Betiltották többek közt az esküvőket, fesztiválokat, diákpartikat. Szombat óta tíz embernél több nem gyűlhet össze sem nyilvános helyeken, sem magánrendezvényeken, a sportklubok, edzőtermek bezártak.

NÉMETORSZÁG: A Robert Koch országos közegészségügyi intézet szerint hétfőre mintegy ezerkétszáz személy tesztje lett pozitív. A múlt héten többször is elérte a kétezret a napi esetszám. Sajtóhírek szerint Angela Merkel kancellár tegnap arra figyelmeztetett egy pártkonferencián, ha a tendencia folytatódik, a napi új fertőzöttek száma meghaladhatja a 19 ezret.

OROSZORSZÁG: Több mint 8100-zal nőtt a betegek száma hétfőre, ez a legnagyobb napi esetszám július közepe óta. Időközben a Szputnyik V vakcinát már több mint ötezren kapták meg a klinikai teszt harmadik szakasza során, jelentős nemkívánatos tünetet vagy mellékhatást a vakcina leírásában foglaltakon felül senkinél sem észleltek.

OLASZORSZÁG: Szicília szigetén elrendelték a szájmaszk kötelező használatát szabadtéren, miközben országos szinten az aktív fertőzöttek száma ötvenezer fölé emelkedett hétfőn, először május 27. óta. Nello Musumeci szicíliai kormányzó rendelkezése szerint szeptember 30-tól ismét kötelező lesz a szájmaszk viselése nemcsak zárt térben, hanem a szabadban is. Hatéves kortól mindenkinek viselnie kell, ha nem biztosított a személyek közötti legalább egyméteres távolság. Kivételt csak családtagok jelentenek, tehát szülő és gyermeke egymás mellett sétálhat maszk nélkül, ha a közelükben nincs más.

SZLOVÉNIA: Javul a járványhelyzet az országban, hétfőn csak negyven új esetet regisztráétak. Változtattak az országok járványügyi besorolásán, Magyarország esetében Budapest és Győr-Moson-Sopron megye vörös listára került. Eddig a vörös besorolású országokból érkező állampolgárok számára kötelező volt a házi elkülönítés, és az nem volt kiváltható negatív PCR-teszttel. Mostantól amennyiben rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív koronavírusteszttel elkerülhetik a karantént. A tesztkötelezettség nem vonatkozik például az ingázókra.
(PS)

Kapcsolódó írásaink