Krónika

Ellenállóbb lehet az új koronavírus, mint gondolták

Magyar kutatók az elsők között vizsgálták az aktív vírus szerkezetét

A Semmelweis Egyetem kutatói­nak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Labo­ratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni. Eredményeik szerint a felszínüket koronaszerűen borító tüskék rendkívül mozgékonyak, maga a vírus pedig öngyógyító, és az egyik legrugalmasabb, az ember által ismert biológiai organizmus lehet – írta honlapján a Semmelweis Egyetem.

Vizsgálatuk bebizonyította, hogy a koronavírus könnyedén összenyomható, de alakja gumilabdaszerűen helyreáll, szerkezetében pedig a fizikai behatás sem tesz kárt. Mindez közrejátszhat szokatlanul nagy fertőzőképességében is.
Vizsgálták többek közt a vírus hőellenállását is: eredményük szerint megjelenését tekintve a vírus egyedülálló módon alig változik, ha 10 percen át 90 Celsius-fokos hőnek van kitéve, mindössze néhány tüskéjét veszítette el, de a szerkezete sértetlen maradt. Mint írták, ez magyarázatot adhat arra is, miért maradt fertőzőképes a meleg éghajlatú országokban vagy a nyári időjárás ellenére is. ASemmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, Kellermayer Miklós
által vezetett munkacsoport vizsgálata azért is számít egyedülállónak, mert a szakirodalomban a vírusról eddig megjelent cikkek mindegyike inaktivált, kémiailag kezelt vagy fagyasztott mintán készült, a magyar munkacsoport pedig fertőzőképes koronavírust vizsgált. Erre a mérésre az intézmény atomierő-mikroszkópja adott lehetőséget.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium  közleménye szerint a program a minisztérium támogatása mellett, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal  finanszírozásával valósulhat meg.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom