Krónika
Értékteremtő Közösségekért díj: mentőkutyás egység is elismeréssel gazdagodott
Gulyás Gergely adta át a kitüntetéseket
Az elismerést az Életjel mentőkutyás egység példaértékű értékteremtő tevékenysége, valamint magas színvonalú szakmai munkájáért Nagyné Varga Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Esély Szociális Közalapítványa igazgatója, a Szolnok Városi Civil Tanács elnöke pedig a civil szervezetek értékteremtő és értékmegőrző tevékenységét támogató húszéves munkája elismeréseként vehette át Budapesten Gulyás Gergelytől. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, ezzel a díjjal szeretnék megköszönni egy nagyszerű közösség és egy nagyszerű személyiség hosszú éveken át tartó, a nagyközönség számára csupán néhány pillanatban nyilvánvalóvá váló, ugyanakkor életbevágóan fontos, semmivel nem pótolható munkáját. Mint mondta, az országnak az az érdeke, hogy az értékteremtő közösségek szabadon, a maguk elkötelezettsége és lehetőségei szerint bejárhassák saját útjukat. A civil szervezetek három évtizedes hazai története jól mutatja, hogy az együttműködés kulcsfontosságú. Úgy fogalmazott, Nagyné Varga Ilona sokat tett azért, hogy az önkormányzat és a civil szervezetek értsék és segítsék egymás munkáját, miközben mindenki megtarthatta a saját álláspontját. Az Életjel Mentőkutyás Kutatóegység pedig 1994 óta több mint ezer éles bevetésben vett részt, hat országban.