Krónika

Így köszöntötte a világ az új évtizedet

Ujjongással, könnyekkel, imával fogadták világszerte az új évtized beköszöntét. Földrajzi fekvésüknél fogva az idén is Szamoa és Kiribati voltak a világelsők a szilveszteri mulatozásban és az újév köszöntésében.

Így köszöntötte a világ az új évtizedet
Az Ausztráliában pusztító erdőtüzek ellenére több mint egymillión gyűltek össze a hagyományos sydney-i tűzijátékra, amelyet annak ellenére is megtartottak, hogy több mint 280 ezren követelték petícióban a lemondását
Fotó: AFP / PETER PARKS

Ausztráliában a legnépesebb államban, Új-Dél-Walesben pusztító, 16 halálos áldozatot követelő erdőtüzek ellenére több mint egymillión gyűltek össze a hagyományos sydney-i tűzijátékra, amelyet annak ellenére megtartottak, hogy több mint 280 ezren követelték petícióban a lemondását. Az erős szél miatt 15 perccel elhalasztották a kezdést.

A sydney-i tüzijáték
A sydney-i tüzijáték
Fotó: AFP / PETER PARKS

Phenjanban nagy tömeg gyűlt össze a szilveszteri koncertre, amelyet éjfélkor látványos tűzijáték követett.

A phenjan-i ünnepség Észak-Koreában
A phenjan-i ünnepség Észak-Koreában
Fotó: AFP PHOTO / KCNA VIA KNS

Dél-Koreában a lakosok rituális ünnepségeket tartottak, ahol egyebek mellett harangokat kongattak.

Japánban, amelyben idén nyári olimpiai játékokat tartanak, tömegek áramlottak a templomokba és a szentélyekbe, hogy a 2019. év elmúlását és a reiva korszak első újévét ünnepelve imádkozzanak.

s
Japánban tömegek áramlottak a templomokba és a szentélyekbe, hogy a 2019. év elmúlását és a reiva korszak első újévét ünnepelve imádkozzanak
Fotó: AFP / Satoshi Oga / Yomiuri /

A reiva korszak májusban kezdődött, amikor Akihito császár lemondását követően fia, Naruhito lépett a krizantémtrónra. A császár azért imádkozott, hogy az új évben ne történjék semmilyen természeti katasztrófa. 2019-ben több hatalmas szélvihar is lecsapott az országra, a Fakszaj és a Hagibisz tájfunnak több mint 90 halálos áldozata volt.

Hongkongban, ahol több mint fél éve szinte naponta tiltakoznak új rendszert követelve, városszerte, így a Victoria Harbour tengerpartján tüntetők ezrei gyűltek össze. Mong Kok városnegyedben felgyújtották az úttorlaszokat, a rendőrség könnygázt, paprikasprayt és vízágyút vetett be szilveszter éjjel és az újév első óráiban.

Hongkongban tovább folytatódtak a tüntetések, ahol a tüntetők felgyújtották az úttorlaszokat, a rendőrség pedig könnygázt, paprikasprayt és vízágyút vetett be szilveszter éjjel és az újév első óráiban
Hongkongban tovább folytatódtak a tüntetések, ahol a tüntetők felgyújtották az úttorlaszokat, a rendőrség pedig könnygázt, paprikasprayt és vízágyút vetett be szilveszter éjjel és az újév első óráiban
Fotó: AFP / EyePress News

2019-ben nemcsak Hongkongon, de Latin-Amerikán, Észak-Afrikán, a Közép-Keleten is tüntetések söpörtek végig, amelyek következtében, vezetők mondtak le Libanonban, Algériában, Szudánban és Bolíviában.

Londonban a tatarozás miatt hosszú ideje néma Big Ben harangja ütötte el az éjfélt, a Temze partjáról tűzijátékokat lőttek ki.

A britek számára feltehetően ez volt az utolsó Európai Unióban töltött szilveszter a január 31-re tervezett kiválás előtt
A britek számára feltehetően ez volt az utolsó Európai Unióban töltött szilveszter a január 31-re tervezett kiválás előtt
Fotó: AFP / DANIEL LEAL-OLIVAS

A britek számára feltehetően ez volt az utolsó Európai Unióban töltött szilveszter a január 31-re tervezett kiválás előtt.

Moszkvában, Vlagyimir Putyin elnök pontosan 20 éve, 1999. december 31-én került hatalomra, újévi köszöntőjében egységre szólította fel Oroszországot, hogy folytassák az ország fejlesztését.

s
Vlagyimir Putyin elnök újévi köszöntőjében egységre szólította fel Oroszországot, hogy folytassák az ország fejlesztését
Fotó: AFP / Dimitar DILKOFF

Párizsban rendőri biztosítás és közlekedési korlátozások közepette tízezrek gyűltek össze a Champs-Élysées sugárúton, amely az elmúlt évben a kormány szociális politikája által feldühített „sárgamellényes” tüntetők és a rendvédelmi szervek számos összecsapásának volt a helyszíne, hogy az újévet köszöntsék.

A Champs-Élysées végén álló Diadalívnél éjfélkor fényjátékokban és tűzijátékban gyönyörködhettek az ünneplők
A Champs-Élysées végén álló Diadalívnél éjfélkor fényjátékokban és tűzijátékban gyönyörködhettek az ünneplők
Fotó: AFP / Zakaria Abdelkafi

A Champs-Élysées végén álló Diadalívnél éjfélkor fényjátékokban és tűzijátékban gyönyörködhettek az ünneplők.

Rómában Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott miséjén nagyobb szolidaritásra szólította fel a híveket.

Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott miséjén nagyobb szolidaritásra szólította fel a híveket
Ferenc pápa a miséjét követően a Szent Péter térre is látogatott
Fotó: AFP / Andreas SOLARO

Berlinben százezreket vártak a Brandenburgi kapuhoz. Több német városban, így Münchenben és Hamburgban környezetvédelmi okokból betiltották a magán tűzijátékokat.

s
Berlinben százezreket vártak a Brandenburgi kapuhoz
Fotó: AFP / CHRISTOPHE GATEAU

New Yorkban éjfél előtt hatalmas tömeg gyűlt össze a Times Square-en, ahol a könnyűzene sztárjai, közöttük Alanis Morissette adtak koncertet a hagyományos kristálygömb leeresztése előtt, majd több mint 1,3 tonnányi konfettieső hullott az ünneplőkre.

New Yorkban hatalmas tömeg gyűlt össze a Times Square-en, ahol több mint 1,3 tonnányi konfettieső hullott az ünneplőkre
New Yorkban hatalmas tömeg gyűlt össze a Times Square-en, ahol több mint 1,3 tonnányi konfettieső hullott az ünneplőkre
Fotó: AFP / William Volcov

Rendőrök ezreit vezényelték ki az ünnepségekre, helikopterek és több mint 1000, hőérzékelő és 3D, szuperzoomos kamerákkal ellátott drón felügyelt a biztonságra.

A dubaji Burdzs Kalifa felhőkarcolót, a világ legmagasabb épületét közel tíz percen át világították meg a tűzijátékok.

A dubaji Burdzs Kalifa felhőkarcolót, a világ legmagasabb épületét közel tíz percen át világították meg a tűzijátékok
A dubaji Burdzs Kalifa felhőkarcolót, a világ legmagasabb épületét közel tíz percen át világították meg a tűzijátékok
Fotó: AFP

A 828 méter magas építményen kívül még hat helyen rendeztek tűzijátékot az Egyesült Arab Emírségekben, ahol az idén világkiállítást tartanak.

Rio de Janeiróban mintegy 3 millióan ünnepeltek a neves Copacabana strandon, ahol közel 15 tonnányi, 14 perces tűzijátékkal köszöntötték az új évet.

Rio de Janeiróban mintegy 3 millióan ünnepeltek a neves Copacabana strandon
Rio de Janeiróban mintegy 3 millióan ünnepeltek a neves Copacabana strandon
Fotó: AFP / Allan Carvalho / AGIF

A világ egyik legnagyobb szilveszteri ünnepségén résztvevők épségére mintegy 2000 rendőr vigyázott, a hatóságok csak kisebb incidensekről számoltak be.

Chilében, ahol 2019-ben szintén számos tüntetés volt a kormány szociálpolitikája ellen, ezrek vonultak a santiagói Plaza Italiára, a tüntetések központi színhelyére, hogy „méltósággal ünnepeljék” az újévet.

Kapcsolódó írásaink