Krónika
Öt ember halálát okozták a villámcsapások a Tátrában

A lengyel közszolgálati televízió (TVP Info) közölte, hogy a lengyel oldalon villámcsapás miatt négyen - egy tízéves lány, egy tizenhárom éves fiú és két felnőtt - haltak meg, és több mint százan megsérültek. A szlovák közszolgálati hírügynökség (TASR) azt jelentette, hogy egy túrázó meghalt, ketten pedig megsérültek szintén villámcsapások miatt a Tátra szlovák oldalán.
A szlovák hegyimentői szolgálat tájékoztatása szerint a Baníkov-csúcsról egy cseh turistanő riasztotta a hegyimentőket. Ő egy munkatársával tartózkodott ott, amikor beléjük csapott egy villám. A nő súlyos végtagsérülést szenvedett, de túlélte a villámcsapást, társa viszont meghalt, mivel a villám okozta lökéshullám lesodorta a hegyről, és több száz métert zuhant.
A nő sérüléseit először a helyszínen látták el a hegyimentők, később helikopterrel szállították el a csúcsról, majd mentőautóval kórházba vitték. A hegyimentők a mentőakció során újabb riasztást kaptak, ezúttal az ugyancsak a Tátra nyugati részén lévő Pacholéból, ahol egy szlovák turistába csapott villám. A férfi eszméletét vesztette, és rövidebb időre mozgásképtelenné vált, de túlélte a vele történteket. Az első jelentések szerint csak könnyebb sérüléseket szenvedett, ám az elsősegélynyújtást követően őt is kórházba szállították.
A Nagy-Giewonton 1901 óta magas vaskereszt áll, amely vonzza a villámokat. A viharokban veszélyesek a meredek ösvények mentén rögzített segítőláncok is, amelyekbe a turisták hegymászás közben kapaszkodnak.
A TVP Info szerint a vihar idején a Giewont-csúcs környékén mintegy húszan tartózkodtak, a hegy irányában délelőtt akár ötezren is túrázhattak. A lengyel média szerint csütörtök reggel napos idő volt a Tátrában, ezért a nem kedvező időjárás-előrejelzés ellenére is sokan indultak hegyi túrákra.
Andrzej Duda és Mateusz Morawiecki egyaránt részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak
Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki miniszterelnök egyaránt részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, Zakopane polgármestere pedig péntektől háromnapos gyászt hirdetett. Csütörtök este gyászmisét tartottak az áldozatokért Zakopanéban a Fatimai Szűzanya tiszteletére szentelt templomban. A zakopanei járási hivatal rendkívüli infóvonalat létesített a hozzátartozóknak.
A tátrai üdülőközpontba érkezett a lengyel miniszterelnök és részt vett a mentőakciót irányító válságstáb ülésén, ahol a sajtóértekezleten azt mondta, hogy több sérült nagyon súlyos állapotban van, égési sérüléseket szenvedett, mások sokkos állapotban vannak és pszichológusi segítségre szorulnak. A kormányfő felidézte: ilyen nagy tragédia a lengyel Tátrában legutóbb 1937-ben történt, amikor a Giewont-hegyen szintén négy ember halt meg villámcsapás következtében.
Morawiecki megköszönte a mentőknek, hogy „megtették, ami az adott helyzetben megtehető volt”. Hangsúlyozta: a hirtelen kerekedett óriási vihart nem lehetett előre látni, majd közölte: a mentőakciót péntek hajnaltól folytatják, hogy megbizonyosodjanak arról, nem rekedt a hegyekben turista.
A sajtókonferencián szintén felszólaló Pawel Szefernaker belügyminisztériumi államtitkár közölte: a mentőakciókban helikoptereket is bevetettek, a mentésben a hegyimentők mellett 80 tűzoltó vett részt és 100 rendőr segítette a sérültek kórházba szállítását.