Képírás
Magyar győzelem két keréken
A Superenduro egy hibrid motorverseny, amely enduro-, motocross- és trialelemeket vegyít.
A versenyeket fedett pályán, jellemzően sportcsarnokban, sportarénában tartják, amelyet változatos szekciókra osztanak, mint az enduróra jellemző fa- és kőakadályok, a motocross ugrói, hullámsorai, kanyarai, valamint a trail technikai kihívásai, akár magasabb építményekkel is.
A versenyzők három kategóriában küzdenek egymással – ifjúsági, junior és prestige – rövid, néhány perces futamok keretein belül.
A versenynap edzésekkel kezdődik, ahol a nevezők kvalifikálják magukat az esti futamokra.
Kategóriánként 14 versenyző juthat be a döntőbe. Aki nem kerül be egyenes ágon, annak van még esélye vigaszágon továbbjutni.
Liszka Roland negyedikként végzett a délelőtti programban, így bejutott a döntőbe a junior világbajnoki mezőnyben.
Az esti döntők előtt a királykategória hét legjobb versenyzője részt vesz a Super Pole-on, ahol a három leggyorsabb pilóta bajnoki pontot kap.
Gyorsszerviz a futamok között
A döntőben a junior és prestige mezőnye három, míg az Európa-kupa versenyzői két futamot teljesítenek az este folyamán.
Mind a négy magyar állandó versenyző döntőbe jutott a délelőtti időmérőn.
A versenyek során a pilóták két sorból rajtolnak.
A második futamban a leggyorsabbak a második sorból indulnak, így téve még izgalmasabbá a futamokat.
Billy Bolt nyerte az első döntő futamot a világbajnokság prestige kategóriájában.
Liszka Roland harmadik helyen végzett a junior világbajnoki mezőnyben.
Zsigovits Norbert megnyerte az Európa-kupa első döntő futamát.
Zsigovits Norbert (középen) a magyar endurosport legsikeresebb versenyzője.
A versenypálya látképe a telt házas MVM Dome-ban
A látványos fényshow méltó megkoronázása a grandiózus világversenynek
