Képírás

Lengyelország függetlenség napja

Százegy éves a lengyel függetlenség

Varsó mellett több lengyel városban is megünnepelték hétfőn a lengyel függetlenség napját. A legnagyobb lengyel nemzeti ünnepet annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 évi felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát.

A varsói felvonuláson a szervezők szerint mintegy 150 ezren, míg a főpolgármesteri hivatal szerint 47 ezren vettek részt. Krakkóban ismét jelen volt a magyar Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) mintegy 300 fős küldöttsége is.

Varsó mellett több lengyel városban is megünnepelték hétfőn a lengyel függetlenség napját. A legnagyobb lengyel nemzeti ünnepet annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 évi felosztottság után visszaszerezte önálló államiságát.
Fotó: MH/Purger Tamás
#1

#2

#3

#4

#5

#6

#7

#8

#9

#10

#11

#12

#13

#14

#15

#16

#17

#18

#19

#20

#21

#22

#23

#24

#25

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom