Honvédelem

Különleges bemutatóval készül a honvédség Magyaroszág születésnapjára

Az égen és a földön egyaránt látványos produkciókban lesz részünk

Kovács Krisztián ezredes bejelentése alapján augusztus 20-án 9 órától minden rendszerben lévő honvédségi légi eszközt láthatunk majd a budapesti Duna-part felett, illetve a Városligetben is különleges programokkal várják majd az érdeklődőket.

Különleges bemutatóval készül a honvédség Magyaroszág születésnapjára
Budapesten, a Hősök terén a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütételén újabb 1277 területvédelmi tartalékos tett esküt, hogy megvédje hazáját
Fotó: MH-archív/Balogh Dávid

„Különleges légi felvonulás lesz Budapesten az ország születésnapján: aki eljön, egyszerre fogja látni a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket is” – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kovács Krisztián ezredes.

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár parancsnoka szerint az augusztus 20-i ünnepségen minden olyan repülő eszközt megcsodálhat majd a közönség, amely jelenleg rendszerben van.

A Városligetben azokat a harceszközöket lehet majd megtekinteni, amelyekről feltehetően mindenki hallott már, akit kicsit is érdekel a magyar haderőfejlesztés ügye – adta hírül a Feol.

Rengeteg alakulat is bemutatkozik majd az érdeklődőknek, és egyebek mellett meg lehet majd tekinteni a készenléti laboratórium gépjárművét, munka közben a tűzszerészek robbanóanyag-kereső robotját, de lesz kutyás és közelharc-bemutató, lézeres céllövészet, valamint kipróbálható vadászgép-szimulátor is.

Kapcsolódó írásaink