Határon túl

Elismerést kapott Orbán Viktor és Aleksandar Vucic

Elismerés a magyar–szerb kapcsolatokért

Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnöknek ítélték oda a Pásztor István-díjat, amelyet idén másodszor adnak át – közölte a Pásztor István Alapítvány pénteken.

Elismerést kapott Orbán Viktor és Aleksandar Vucic
Orbán Viktor
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Az indoklás szerint „Orbán Viktor a magyar és a szerb nemzet közötti történelmi megbékélés, valamint a jószomszédi viszony elmélyítésében, stratégiai partnerség építésében és erősítésében szerzett elévülhetetlen és meghatározó érdemeiért” kapja a díjat, míg Aleksandar Vucic „a két nép közötti bizalom, együttműködés és stratégiai partnerség megteremtésében betöltött meghatározó szerepéért részesül az elismerésben”. A közlemény szerint Aleksandar Vucic nevéhez fűződik „az a történelmi jelentőségű döntés is, amellyel miniszterelnöksége idején 2014. október 30-án törölték a jogrendből a magyarok kollektív bűnösségének elvét”.

„Az idei díjazottak elismerése annak a történelmi jelentőségű közös munkának szól, amelyet Pásztor Istvánnal közösen kezdtek meg, és aminek köszönhetően a magyar-szerb kapcsolatok ma szilárd stratégiai partnerséggé váltak, és Európa-szerte követendő példát jelentenek” – olvasható a közleményben.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a Pásztor István Alapítvány 2024. június 12-én jött létre azzal a céllal, hogy méltó módon megőrizze Pásztor István (a Vajdasági Magyar Szövetség néhai elnöke) szellemi és politikai hagyatékát, ápolja emlékét, valamint tovább örökítse példáját a jövendő nemzedékek számára.

Az alapítvány küldetése a beteg gyerekek, tehetséges fiatalok, rászorulók és a vis maior helyzetbe került emberek támogatása, Pásztor István politikai és közéleti örökségének ápolása, valamint a Pásztor István-díj odaítélése. Ez utóbbival azok munkásságát ismerik el, „akik elévülhetetlen érdemeket szereztek a szerb-magyar kapcsolatok fejlesztésében, a két nemzet közötti barátság, bizalom és együttműködés elmélyítésében”.

A díjat minden évben két kiemelkedő közéleti személyiség – egy szerb és egy magyar – kapja, aki munkásságával hozzájárul a szerb-magyar kapcsolatok fejlődéséhez.

Kapcsolódó írásaink