Határon túl

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

Jelenleg is zajlanak a Korond-patak elterelési munkálatai

Újabb 30 nappal meghosszabbította a május elején, a sóbánya elárasztása miatt bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Figyelmeztető táblák a Korond patakon átívelő híd bejáratánál, amely az árvíz miatt beomlott sóbánya területére vezet Parajdon
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

Az Agerpres jelentése szerint a veszélyhelyzet meghosszabbítására azután volt szükség, hogy július 8-án lejárt a korábbi, egyszer már meghosszabbított határidő. A keddi döntéssel ezt augusztus 8-ig meghosszabbították.

A Hargita megyei településen május 8-án hirdettek veszélyhelyzetet, miután a sóbánya fölött folyó, megáradt Korond-patak vize elkezdett beszivárogni, majd bezúdulni a tárnákba, míg teljesen el nem árasztotta az addig évente turisták százezrei által látogatott székelyföldi létesítményt.

A prefektusi hivatal közlése szerint Parajdon jelenleg is zajlanak a Korond-patak elterelési munkálatai. Ezek előbb betonhiány, majd a hegesztési munka elhúzódása miatt nem készültek el a korábban kitűzött július elsejei határidőre. Az illetékesek tíznapos késéssel számolnak.

A prefektusi hivatal legutóbbi tájékoztatása szerint az elárasztott sóbányánál nem történtek rendkívüli események: nem jelentek meg újabb beomlások, de a Dózsa-bánya fölötti egyik beomlás tovább szélesedett.

A székelyföldi településen továbbra is érvényben maradnak a korábban bevezetett óvintézkedések, és a bánya esetleges beomlása miatt veszélyeztetett területen lakókra vonatkozó kilakoltatási rendelet. A veszélyeztetett terület le van zárva, a településen csendőrök és rendőrök alkotta járőrcsapatok vigyáznak a rendre.

A kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Nicolae Soltuz, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) befektetési igazgatója elmondta: a bányában végzett mérések azt mutatják, hogy nincsenek jelentős mozgások a föld alatt. A hőmérséklet és a vízszint is állandó, ami jó hír - értékelt.

Mint közölte, a munkálatokkal legkésőbb július 18-ig végeznek, mivel egyes beavatkozásokat csupán a patak elterelése után lehet végrehajtani. Az igazgató szerint a Salrom a patak elterelése után az új meder kialakításával folytatja a munkát, ez egyben a májusi áradás előtt elkezdett medermunkálatok folytatása. Ennek keretében legfeljebb 1375 méter hosszú betonozott, áthatolhatatlan medret alakítanak ki.

A tervezéshez már csak a vízügyi hatóságtól várják az adatokat, hogy mekkora vízhozammal kell majd számolniuk - mondta az igazgató.

Razvan Obreja, a Maros vízügyi igazgatóság osztályvezetője elmondta: a bánya vízének sókoncentrációja nagyjából állandó, akárcsak a környékbeli folyóvizeké. A hétfő esti esőzések nyomán megnőtt ugyan a Korond-patak vízhozama, de sikerült kiszivattyúzni és a sóbánya alatt visszaengedni a mederbe, hogy ne telítődjék sóval, így nem okozott újabb sószennyezést a térségben - tette hozzá.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és a látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is.

A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

Kapcsolódó írásaink