Gazdaság

A virtuális szerverek segítik a költségoptimalizálást

Sok vállalatvezető akkor jön rá arra, hogy nem érdemes az irodában tartani a szervert, amikor valamilyen komolyabb kár érte a céget, vagyis amikor már késő

A vállalati szerverek virtualizálásával nemcsak jelentős összegeket spórolhatnának meg a hazai kis- és középvállalkozások, de nagyot léphetnének előre az energiatudatosság és a zöldebb működés terén is – mondta lapunknak Hajmási Gergely, a Doclernet Hosting kereskedelmi vezetője.

Hajmási Gergely 20190112
Hajmási Gergely: Az információtechnológia hatékonyságára is felhívjuk a figyelmet (Fotó: Bodnár Patrícia)

–  A digitalizáció nemcsak a hatékonyság, hanem az energiatudatosság és a zöldebb működés felé is utat nyit. Milyen eszközökkel tudnak akár jelentősebb összegeket spórolni a hazai kis- és középvállalkozások a virtualizáció területén?

–  A szerverek hatékonysága ma már kiváló pontossággal mérhető, az így kapott adatok pedig többnyire meglehetősen riasztók, de legalábbis figyelemfelkeltők energiahatékonyság és költségoptimalizáció szempontjából. Az egyik ilyen szempont például a szerverek optimális kihasználtsága. Egy átlagos vállalat az általa üzemeltetett szerver kapacitásának általában tíz-tizenöt százalékát használja ki, vagyis a fennmaradó részért kvázi feleslegesen fizet. Így a jelentős költséggel beszerzett hardver komoly üresjárattal dolgozik, magas üzemeltetési költségekkel és pazarló energiafelhasználással. Ez utóbbi kapcsán fontos megjegyezni azt is, hogy egy irodai szerver működtetésénél a felvett energiamennyiség mindössze húsz-harminc százalékát viszi el a költségeknek, a maradék hetven-nyolcvan százalékot a szünetmentes tápegység, a különböző adapterek, a hűtés és más kiszolgáló perifériák vesznek fel.

–  Mit jelent a cégek számára a szervervir­tualizáció?

–  A virtuális szerver azt jelenti, hogy egy nagyobb teljesítményű szervergépen egyszerre több vállalat „szervere”, adatai, programjai is helyet kapnak. Vagyis nem kell különálló, saját szervert vásárolnia a cégnek. A virtuális szerver egy biztonságos szerverközpontban üzemel, és az interneten keresztül bárhonnan elérhető.

–  Csökkenthető így az elektromos hulladék?

–  A szervervirtualizáció környezettudatos megoldás is, hiszen azáltal, hogy több cég osztozik a nagyobb teljesítményű szerver kapacitásán egyetlen gépben, kevesebb informatikai hulladék keletkezik, hatékonyabbá válik a szerverek energiafelhasználása, csökken a hűtés- és helyigény, azaz egészében kisebb lesz a rendszer ökoló­giai lábnyoma.

–  Mitől lesz olcsóbb a működés a virtualizációval?

–  Több faktort is figyelembe lehet venni. Először is nem kell megvenni a szervergépet, ami egy átlagos gép esetén is több százezertől akár több millió forintos összegig terjedő beruházás. Másrészt kevesebb lesz a szerver üzemeltetésével, hűtésével járó energiafelhasználás. Vagyis a virtuális szerverek használata során – a szerver által biztosított megszokott szolgáltatások mellett – egyrészt gyakorlatilag eltűnik a beruházási költség, hiszen a vállalat lényegében kapacitást vásárol egy nagy teljesítményű szerveren, illetve egy egyszeri nagyberuházás helyett havonta fizet a szolgáltatásért. Másrészt az üzemeltetéssel kapcsolatos egyéb költségek, például az áramdíj vagy a hűtéssel kapcsolatos költségek is eloszlanak. Nehezebben forintosítható, de fontos faktor, hogy míg egy irodai szerver esetén a meghibásodás – például éjszaka vagy hétvégén – súlyos problémát, leállást és anyagi kárt okozhat, addig a szerverközpontban működő gép esetén szinte kizárható a leállás. A mi adatközpontunkban pél­dául a hét minden napján huszonnégy órában van olyan operátor szakember, aki azonnal orvosolja, ha a gép leállna, vagy bármilyen probléma lépne fel.

–  Nincs kockázat abban, ha több vállalkozás ugyanazon a nagy teljesítményű szerveren vásárol kapacitást?

–  Semmilyen kockázat nincs benne, sőt. Egyrészről a gép sokkal nagyobb biztonságban van az adatközpontban, mint egy átlagos irodában. Az adatközpontban huszonnégy órás őrszolgálat biztosít felügyeletet, miközben maga a szerverterem is komoly fizikai védelemmel van ellátva. Másrészt a szerverek természetesen nem „látják egymást”, a virtuális megoldás biztonságos, és tökéletes adatdiszkréciót biztosít.

–  Milyen adatközpontot érdemes választani?

–  Mivel a költségeket jelentősen befolyásolja az energiafelhasználás, fontos, hogy az adatközpont az alapoktól kezdődően az energiahatékonyság jegyében épüljön fel, így például az erősáramú hálózat tervezésekor minimálisra csökkentve a hálózati veszteséget vagy a szünetmentesítő rendszerek kiválasztásakor a legmagasabb hatásfokú megoldást válasszák a tervezők. Ezért beszédes adat egy adatközpont energiasűrűsége, amely a gyakorlatban azt mutatja például, hogy a szerverek tárolására szolgáló rackszekrényeket milyen szintű áramfelhasználásra tervezték. Minél magasabb ez a mutató, annál kedvezőbb az ügyfélnek, hiszen kisebb helyen egyszerre több szerver helyezhető el, ami kedvezőbb árat és gazdaságosabb kihasználtságot eredményezhet. Kimondottan jónak mondható már a tíz kilowattos rackszekrény. Ugyanígy a modern klímarendszerek is az adatközpont gazdaságosságát biztosítják. Ha a hűtés képes úgynevezett szabadhűtéses üzemmódban dolgozni, akkor a rendszer a megfelelően alacsony hőmérsékletű külső levegővel képes speciális szűrés után közvetlenül hűteni a gépterem levegőjét. Ezen kívül nagyon fontos az is, hogy a nap huszonnégy órájában legyen elérhető szakember az adatközpontban, aki segít, ha bármilyen problémát tapasztalunk a szerverünkkel.

–  Magyarországon hogyan állnak a vállalatok a szervervirtualizáció terén?

–  A 2017-es Magyar Infokommunikációs Jelentés szerint Magyarországon a nagyvállalatok esetén elmondható, hogy a cégek csaknem hetven százaléka használ virtuálisszerver-megoldást, a közepes – ötven és kétszázötven fő közötti – vállalatok esetén ez az arány negyvenöt százalék, a kisvállalatok kö­rében pedig huszonnyolc százalék körül van. Vagyis főleg a kisebb cégek esetén lenne még bőven mód a javulásra, hiszen a virtuális szerver technológia hatékonyabb, és hosszú távon olcsóbb működést kínál.

–  Mennyibe kerül egy cégnek a szolgáltatás?

–  Az elsősorban attól függ, hogy mekkora kapacitású szervert szeretne igénybe venni az ügyfél, és mire használja a szervert. Egy alapcsomag már havi 3-5 ezer forintért igénybe vehető. Egy ilyen csomagban elért szolgáltatás például tökéletesen képes kiszolgálni egy levelezőrendszert, weboldalt és egy átlagos vállalat tárhelyigényét.

–  Honnan tudnak a kis- és középvállalkozások a lehetőségről?

–  Komoly feladat, hogy megismertessük a kis- és közepes vállalatok vezetőit a virtualizációban rejlő lehetőségekkel. Az információtechnológia hatékonysági és környezettudatossági szempontjai mellett éppen ezért szeretnénk felhívni a figyelmet a költségcsökkentési lehetőségekre és a biztonsági, használati előnyökre. Az a tapasztalatunk, hogy sok vállalatvezető akkor jön rá arra, hogy nem érdemes az irodában tartani a szervert, amikor valami komolyabb kár érte a céget, vagyis amikor már késő. Pél­dául nem olyan régen egy ügyfelünk egy tenderleadási határidőt késett le, mert a beadás előtti éjjel egy irodai csőtörés miatt a szerver tönkrement, és nem tudták benyújtani a tendert, amelyen előtte majdnem egy hónapot dolgozott a cég. Ilyen helyzet egy virtuális szerver esetén teljesen kizárható.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom