Gazdaság
MBH: 2025-ben markáns pozitív fordulat jelei érzékelhetők az ingatlanpiacon
Otthon Start teljesen új helyzetet teremt a piacon

Szabó Melinda, az MBH Bank ágazati elemzési vezetője közölte, hogy tavaly a lakásállomány megújulása egyre lassabbá vált, mivel az épített lakások száma alig haladta meg a 13 ezret. 2025-ben azonban már markáns pozitív fordulat jeleit érzékelik, hiszen a kiadott lakásépítési engedélyek száma már az első fél évben éves összevetésben több mint 40 százalékkal emelkedett. Kitért a tavasszal indult lakhatási tőkeprogramra és a szeptembertől felpörgő Otthon Start programra is, amelyek a szakember szerint az ingatlanpiac kínálati oldalának is érdemi impulzust fognak adni.
Horti Flóra, az MBH Elemzési Centrum szenior ágazati elemzője elmondta, az ingatlanpiac kínálati oldalán szükség és tér is van bővülésre, ugyanis 2024-ben 13 300 lakás épült. Mindez azt jelzi, hogy a Magyarországon található 4,6 millió lakásnak tavaly a 0,3 százaléka újult meg, ami európai, de régiós összevetésben is alacsonynak számít. Arról is beszámolt, hogy 2024-ben a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján Magyarországon 126 ezer ingatlan tranzakció ment végbe.
Idén az első negyedévben a kamatkifizetések miatt emelkedett az adásvételek száma, amiben a második negyedévben történt egy kisebb enyhülés, de ősztől a piac alakulását az Otthon Start program fogja meghatározni, így várakozásaik szerint idén az ingatlanpiaci tranzakciók száma 150 ezer környékén alakulhat. A jelentős bővülésre vonatkozó várakozásoknál a szenior ágazati elemző kitért a Duna House és az ingatlan.com adataira is, amelyek szerint egyrészt folyamatosan csökkennek az értékesítési idők Budapesten és vidéken is, másrészt pedig nő a hirdetések és a megtekintett lakások száma is.
Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója a lakáspiac árairól elmondta, hogy bár Magyarországon az elmúlt 10 évben jelentősen gyorsabb volt az árnövekedés, mint az EU, illetve a régió többi országában, a kiugró dinamikát az infláción kívül az is magyarázza, hogy a 2008-as pénzügyi válságot követően a magyar lakáspiac sokáig nem tért magához és a nominális árak csak 2016-tól érték utol a válság előtti értékeket. A szakember szerint az Otthon Start azonban teljesen új helyzetet teremt a piacon. Egy friss elemzés alapján, ha számításba veszik a munkalehetőségeket, a lakásár/jövedelem-arányt, az elérhető támogatásokat, a hitelezési feltételeket és az inflációt, most még a jelentős áremelkedés ellenére is könnyebb az első lakásvásárlóknak saját ingatlanhoz jutni, mint az elmúlt 15 évben bármikor - ismertette Nagy Gyula.
Árva András otthonteremtési termék- és folyamatmenedzsment vezető rámutazott, hogy az Otthon Start programban a célközönség az első lakásvásárlók, a fiatalok, köztük például az egyetemisták. Fontos, hogy a program engedi a fiataloknál, a fiatal házaspároknál a szülői segítséget a lakásvásárlásnál. Árva András vizsgálta az Otthon Start és az ingatlan bérlés kérdését is és arra hívta fel a figyelmet, hogy Budapesten egy 50-60 négyzetméteres lakásnak akár 250-300 ezer forint is lehet a havi bérleti díja, míg az Otthon Startnál a havi törlesztő részlet most 237 ezer forint a maximális 50 millió forint felvehető hitellel számolva 25 éves futamidő mellett.
Az Otthon Startnál elérhető 3 százalékos kamatot pedig a piaci alapon elérhető lakáshitelek kamataival állította párhuzamba: a korábbi 6-7 százalékos piaci kamatok szintje most az Otthon Startnál lecsökken 3 százalékra vagy az alá, így a törlesztő részletben a maximális 50 millió forinttal számolva az látszik, hogy egy piaci hitel törlesztő részlete és az Otthon Start törlesztőrészlete között akár havi 100 ezer forint is lehet a különbség. Mindenkinek a saját élethelyzetére vonatkozóan adnak tanácsot, országszerte csaknem 400 bankfiókban, hogy mire kell figyelnie az Otthon Start igénylésénél. Eddigi tapasztalatok azt jelzik, hogy az Otthon Start segítségével az ügyfelek főként használt lakást vásároltak - ismertette Árva András.