Gazdaság

Több pénz a dolgozók zsebében?

Nagy Márton szerint a minimálbér emelkedésére van esély

A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján.

Több pénz a dolgozók zsebében?
Tárgyalóasztalnál a bérek jövője (képünk illusztráció)
Fotó: NurPhoto via AFP/Nikolas Kokovlis

Nagy Márton felidézte: a hároméves bérmegállapodás alapján az idén januártól 9 százalékkal nőttek a minimálbérek, jövő januártól 13 százalékos, 2027-től pedig 14 minimálbér-emelkedés lenne esedékes. A tervezett makrogazdasági pálya ugyanakkor elmozdult, ezért az érintettek most vitatkoznak az emelés mértékén – közölte.

A miniszter arra számít, hogy a munkavállalói érdekképviseletek 12-13 százalékos emelést kérnek majd, a munkáltatók pedig 9-10 százalékot. Az állam segíthet „összehúzni” a két oldalt, de hogy ez mennyibe kerül, az azon is múlik, milyen távol lesznek egymástól az álláspontok – fogalmazott.

Nagy Márton kiemelte: a kormány az elmúlt 15 évben 28-ról 13 százalékra vitte le a szociális hozzájárulási adót. A munkáltatók kérik a 12 százalékra csökkentését, de az 1 százalékpontos csökkentés évente 200 milliárd forintot vesz ki a költségvetésből.

A költségvetés szempontjából fájdalmas lépés, de nem biztos, hogy el lehet kerülni, ha kétszámjegyű minimálbér-emelkedést szeretnénk – fejtette ki.

Hozzátette, hogy meg kell egyezni a garantált bérminimum emeléséről is, ami általában 2 százalékponttal kevesebb.

A harmadik negyedéves GDP-adatok október végén jelennek meg, Nagy Márton úgy látja, hogy a bérmegállapodás november elején-közepén jöhet létre.

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet, hogy a bér nemcsak a családok jövedelme miatt fontos kérdés, hanem azért is, mert a bér és a termelékenység kéz a kézben jár.

A magyar termelékenység gyengébb az európai uniós átlagnál. A gazdasági fejlődést sokáig lehetett az extenzív növekedésre alapozni, de már nincs más lehetőség, mint a termelékenység fokozása, amelyben különösen fontos szerepet játszik majd az automatizálás és a digitalizáció – hangsúlyozta.

A munkaerőpiac feszes, így a bérek is ki fogják kényszeríteni a termelékenység növekedését – tette hozzá.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a bérnövekedéstől nem kell tartaniuk a vállalatoknak, a termelékenység növekedésére kell koncentrálni, a digitalizációt, az innovációt, az automatizációt és a mérethatékonyságot szem előtt tartani.

A kormány lehetőséget ad a kis- és középvállalkozásoknak versenyképességük javításához, pénzügyi forrásokat biztosít egyebek mellett forgóeszköz vagy beruházás finanszírozásához. Ennek jegyében dolgozzák ki a következő, az ipar- és munkahelyvédelmi akciótervet a vámháború negatív hatásainak kivédése érdekében – közölte Nagy Márton.

Az akcióterv négy pillérből áll majd, ezek a többi között a forráshoz jutás biztosítását, az adócsökkentést, a kereskedelmi szabályok adminisztratív könnyítését és a mesterséges intelligencia alkalmazását segítik – ismertette.

A miniszter kitért arra is, hogy a kedvező lakossági árakkal szemben a vállalatok drágán jutnak elektromos áramhoz, a magyar áramimport még mindig jelentős. A hazai napelem-kapacitás ugyan ugrásszerűen megnőtt, de a megtermelt áramot nem tároljuk. A technológia már megvan, ezt be kell szerelni, a kormány program indítását tervezi ezen a területen – közölte a nemzetgazdasági miniszter.

Kapcsolódó írásaink