Gazdaság

Kína napjainkban Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése magasabb fokozatra kapcsol a nemzetközi jegybanki együttműködésben, így az ázsiai pénzügyi intézményekkel meglévő kapcsolatokat is erősíti – jelentette ki Varga Mihály a Budapest Renminbi Kezdeményezés Konferencia megnyitóján – írja az MNB sajtóközleményében.

Kína napjainkban Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere
Varga Mihály a Magyar Nemzeti Bank elnöke bejelentette, új, nemzetközi alelnökséget is létrehozott annak érdekében, hogy a magyar jegybank minden korábbinál hatékonyabban tudjon bekapcsolódni a nemzetközi pénzügyi vérkeringésbe
Fotó: MH/Török Péter

A jegybankelnök kiemelte: a bizonytalan világgazdasági környezetben felértékelődnek az országok közötti együttműködések, ezt felismerve hozta létre a magyar jegybank a nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökséget.

Magyarország már másfél évtizede elkötelezte magát a nemzetközi, többek között az eurázsiai pénzügyi-gazdasági kapcsolatépítés mellett - hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: a világgazdaság súlypontja napjainkban Ázsiai felé tolódik, ezért Magyarország számára nagy előny, hogy kellő időben hozzálátott a kapcsolatépítéshez és így ma kiemelten számíthat keleti partnereire a gazdaságfejlesztés és a pénzügyi stabilitás terén. A jegybankelnök hozzátette: ennek megfelelően a Magyar Nemzeti Bank a közelmúltban egy új, nemzetközi alelnökséget is létrehozott annak érdekében, hogy a magyar jegybank minden korábbinál hatékonyabban tudjon bekapcsolódni a nemzetközi pénzügyi vérkeringésbe.

Varga Mihály kiemelte: Kína napjainkban Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi partnere, a két országot pedig nemcsak a közös történelmi gyökerek, hanem a gazdasági kapcsolatok is szorosan összekötik. A jegybankelnök emlékeztetett arra is: a modern világgazdaságban maga a pénzügyi rendszer is a többközpontúság irányába mozdul, ezen folyamathoz alkalmazkodva Magyarország Európában elsőként bocsátott ki államkötvényt az offshore és onshore RMB piacon. Varga Mihály aláhúzta: a jegybanki Renminbi Program meghirdetésének tizedik évfordulóján megrendezett konferencia lehetőséget teremt a tudáscserére többek között a mesterséges intelligencia és a bevált jegybanki gyakorlatok terén is.

Kapcsolódó írásaink

Matolcsy György: Eurázsiai országpárok

Ā„Évszázadunkban elkezdődött Eurázsia gazdasági integrációja, a négy ázsiai kistigris közül Magyarország számára Dél-Korea és Szingapúr tűnik a legígéretesebbnek”