Gazdaság

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

A parajdi bányakatasztrófa felszínre hozta és megerősítette az összetartozás érzését

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter pénteken Alsósófalván a tárca közleménye szerint.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére
Nagy István kiemelte, hogy a Székelyföldön élő testvéreink is mindig számíthatnak az anyaországra, a magyar kormányra
Fotó: Facebook/Nagy István/Fekete István

A közlemény szerint a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a parajdi bányakatasztrófa felszínre hozta és megerősítette az összetartozás érzését, az összefogás, a segíteni akarás szándékát.

Május végén a megáradt Korond-patak elárasztotta a bányát, víz öntötte el a járatokat, omlás keletkezett. A víz beletaposott abba, amit az ember hosszú évszázadokon át felépített. Nemcsak a bánya falai roppantak meg, hanem emberi sorsok is. Veszélybe került az itt élők megélhetése, a föld és a vetés – emelte ki Nagy István.

Hozzátette: ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy Székelyföldön „az ott élő testvéreink” mindig számíthatnak az anyaországra, a magyar kormányra.

Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is segítjük azokat az alsósófalvi gazdálkodókat, akiknek a földjén gátakat építettek a víz elleni védekezés során. A Székelyföldi Agrár Szolidaritási Program keretében ugyanis 300 zsák búzát adtunk át a helyi termelőknek. A miniszter hangsúlyozta: amíg van tudás, amíg van szándék, amíg itt vagyunk egymásnak, addig mindig van remény is. Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a külhoni gazdálkodók támogatására, hogy biztosítsa számukra a szülőföldön való boldogulást. Kezdeményezéseinkkel évről évre egyre több gazdálkodót érünk el a Kárpát-medence magyarlakta területein. Külhoni ösztöndíj- és gyakornok programjaink a fiataloknak is lehetőségeket biztosítanak. A Kárpát-medencei Falugazdász Hálózat pedig valódi sikertörténet – sorolta Nagy István a közlemény szerint.

Kapcsolódó írásaink