Gazdaság

Beüt a szigor a szlovák segélyezés világába

A pozsonyi parlament a napokban elfogadta a foglalkoztatási szolgáltatásokról szóló törvény módosítását, amely a szociális segély folyósítását szigorú feltételhez köti.

Beüt a szigor a szlovák segélyezés világába
Magányos lapátos ember a dobsinai jégbarlangban – elkélne neki a helyi segítség (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Anadolu/Robert Nemeti

Megvonhatja majd a szociális ügyi hivatal a segélyt azoktól a rászorulóktól, akik nem fogadják el a hivatal által javasolt munkahelyet. A szlovák parlament a koalíciós képviselők szavazataival a héten fogadta el a foglalkoztatási szolgáltatásokról szóló törvény módosítását, amely szeptemberben lép életbe – írja a pozsonyi Új Szó.

Mint az anyagból kiderül, a koalíciós képviselők ezzel a módszerrel, azaz az amúgy is alacsony segély megvonásával akarják munkavállalásra ösztönözni a társadalom legszegényebb rétegeit.

A lapban hozzáteszik, a szociális segély összege Szlovákiában mindössze 86,50 euró (35 300 forint) az egyedül élő rászoruló esetében, és még a maximális összege – a több mint négy gyereket nevelő pár esetében – is csak 303,20 euró, azaz 123 ezer forint.

Kapcsolódó írásaink